1918 őszén, amikor országszerte nőtt az elégedetlenség, sebesült katonák százezrei tértek haza, a gazdaság romokban hevert, ismerte el gróf Tisza István a parlamentben, hogy Magyarország elveszítette a háborút. 1918. október 24-én a szociáldemokrata, a polgári radikális és gróf Károlyi Mihály pártjából megalakult a Nemzeti Tanács. 1918. október 31-én ismeretlen katonák meggyilkolták gróf Tisza Istvánt. Az új kormány gróf Károlyi vezetésével alakult meg. A kormány összetétele egyértelműen jelezte, hogy a fiatal magyar demokrácia legtöbb vezetője a progresszív mozgalomból került ki, köztük Jászi Oszkár, Garami Ernő, Kunfi Zsigmond, Szende Pál.
A polgári radikális párt a Társadalomtudományi Társaságból és annak holdudvarából nőtt ki, de a Galilei Kör tagjai közül is többen támogatták az új polgári demokratikus kormányt. A leghaladóbb gondolkodásúak támogatása, a kormány számos intézkedése mégsem tudta megszilárdítani a kikiáltott köztársaságot. A Magyarország körül újonnan formálódó nemzeti államokkal való területi-katonai konfliktusok, a súlyos gazdasági helyzet, a megoldatlan földreform szinte megbénította az új kormány cselekvőképességét. 1918 novemberében, a Szovjet-Oroszországból forradalmi ideológiával visszatért volt hadifoglyok támogatásával megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja az akkor még alig ismert, volt nagyváradi újságíró, Kun Béla vezetésével.
1919. március 20-án az antant hatalmak átnyújtották az újabb területi követeléseket tartalmazó Vix-jegyzéket, amelynek visszautasítására a légüres térben magára maradt Károlyi-kormány már képtelen volt, lemondott, és átadta a hatalmat a Szociáldemokrata Pártnak. A szociáldemokraták a munkástanácsok támogatásával és a kommunista párttal történt egyeztetések után 1919. március 21-én kikiáltották a proletárdiktatúrát és a Tanácsköztársaságot. A legfontosabb célok közé tartozott a Vix-jegyzék elutasítása, a hadvédelem megszervezése, a Szovjet-Oroszországgal való együttműködés kiépítése, a paraszt-, munkás- és katonatanácsokon alapuló proletárdiktatúra megvalósítása. A Tanácsköztársaság központi irányítószerve, a Forradalmi Kormányzótanács soraiban ismét sok, a progresszió soraiból kikerült aktív népbiztos tevékenykedett, akik zsidó származású értelmiségiként támogatták az újonnan alakult Tanácsköztársaságot: Lukács György, Balázs Béla, Kunfi Zsigmond, Landler Jenő és mások.
A politikai vezetők többségének zsidó származása már a Tanácsköztársaság hónapjaiban is a közbeszéd és számos vicc tárgya lett.
„A dömsödi országúton egy hatalmas túraautó robog végig. Az út keresztezésénél megáll az autó és egy fiatalember ugrik ki a kocsiból. Az országút szélén, a gyalogúton éppen egy dömsödi magyar lépeget szemközt.
A fiatalember megszólítja:
– Mondja csak, barátom, melyik út vezet itt Budapest felé?
– Ez la, tekintetes népbiztos úr! – feleli a magyar, pipáját szája bal szögletéből a jobb szögletbe vágva.
A fiatalember meghökkenve néz a gazdára.
– Hát ismer maga engem?
– Nem én!
– Hát akkor honnan tudja, hogy népbiztos vagyok?
A magyar erre mán kiveszi szájából a pipát. Egy célirányos köpést engedve ki nagy hegyesen szájából, tempósan így felel:
– Hát kérem, a tekintetös úr automobilon utazik, fiatal is, taknyos is, zsidó is, hát csak népbiztos lehet!”
„A pesti zsidókról mesélik, hogy az órájukat szokták kivenni és nézik, hogy meddig tart még a proletáruralom. Egy ilyen zsidónak mondta valaki, hogy támassza meg a karját, amíg az óráját nézi, mert Oroszországban a hitsorsosok már másfél év óta nézik az órát!”
„A pesti zsidó azt mondta németül a kormányra: Es wird sich nicht halten. (Nem fog tartani.) Ami zsargonkiejtéssel így hangzott: Vacah niht halten.
És elnevezték a zsidók a bolseviki kormányt 'vacahnix' kormánynak.”
„Krausz Simont biztatják a barátai, hogy csinálja meg a harmadik forradalmat. Így felel nekik:
– Lehetetlent kértek tőlünk, zsidóktól. Nem elég, hogy mi csináltuk meg a novemberi forradalmat a polgárságnak. A márciusit a munkásságnak. Most meg azt akarjátok, hogy a harmadik forradalmat, ami okvetlen a pogromot fogja hozni, azt is mi, zsidók csináljuk meg.”
Az új kormány egy csapásra fel akarta számolni az országnak a múlt örökségeképpen jelenlevő szociális és gazdasági problémáit, és megoldást kívánt találni a külpolitikai helyzetre. Mindez meglehetősen utópisztikus, az akkori magyar valóságtól idegen modellekhez-kísérletekhez vezetett. A mezőgazdasági szektor kollektivizálása földosztás helyett, az ipar teljes államosítása, a kiépített belső, diktatórikus ellenőrzés mind olyan intézkedés volt, amely egyre hevesebb ellenállásra talált a magyar társadalomban.
A Vörös Hadseregnek az antanthatalmak illetve a benyomuló román és cseh haderő elleni sikerei még biztosították egy időre a Tanácsköztársaság támogatottságát, de a belső erőforrások kimerülésével a sikeresen indult hadjárat nem sokáig tartotta magát.
A remélt szovjet-orosz katonai segítség sem érkezett meg az oroszországi polgárháborús viszonyok miatt. Az összeomlást látva a Tanácsköztársaság politikai vezetése 1919. augusztus 1-én lemondott, és másnap elhagyta az országot Bécs felé.
Gantner Eszter