Az első világháború előtt

A tízes években a cionista mozgalom helyzete nem stabilizálódott, tagjainak száma nem növekedett jelentős mértékben, két lényeges ok miatt: a mozgalom legalizálása elmaradt; a zsidó közösség ellenszenvvel fogadta a cionizmust. Mégis történt némi változás. 1909-ben kétszázhuszonkilenc cionista klub működött; a Keren Kajemet Leizrael bevétele 1909 és 1911 között két és félszeresére nőtt; a sekelvásárlók száma is emelkedett, 1911-ben az előző év ezer vásárlójával szemben kétezer kétszázra növekedett. De a zsidó lakosság lélekszámához viszonyítva mindez csepp a tengerben. 1910-ben a magyarországi zsidó népesség kilencszáztizenegyezer fő, és közülük csak kéttized százalék sekelvásárló.

A Makkabea-tagok száma sem növekedett jelentősen. Bár az első években alig százan, 1913-ban pedig már több százan voltak, ez a létszám sem volt elegendő ahhoz, hogy befolyásuk legyen a magyarországi zsidóságra. A cionista tevékenységben sem történt áttörés. Nem tudtak állandó irodát fenntartani, titkárt foglalkoztatni, az 1913-ban tartott kongresszust szüntelen belső viták kísérték, a vidéki tevékenységük pedig jelentéktelen, mivel a Makkabea legtöbb, budapesti tagjának utaztatására nem telt a költségvetésből. Mégis, a Makkabea-tagok azt remélték, hogy a fennállásuk tizedik évfordulójára tervezett fényes ünnepség fellendíti a mozgalmi életet. Nagyszabású rendezvényt szerveztek, elegáns öltözéket, előadásokat, a város utcáin végigvonuló felvonulást, külföldről érkező vendégeket vártak, köztük a legfontosabb személyiség David Wolffsohn, a World Zionist Organization második elnöke.


Az ünnepségre ugyan népes közönség gyűlt össze, az esemény mégsem hozta meg a kívánt eredményt, újabb tagok nem csatlakoztak hozzájuk, a neológ sajtó pedig meg sem említette az ünnepséget.

Az első világháborúban a Makkabea legtöbb tagja bevonult, a diákegyesület megbénult. A Zsidó Szemle ugyan megjelent, de a háború éveiben más cionista tevékenységre nem nyílt lehetőség.

Adina Stern
Héberből fordította Deutsch Olivér