Zsidók a magyar zenei életben

Magyarországon a komolyzenei élet kezdete, beleértve a zenei oktatást is, a 19. század második felére vezethető vissza. A Filharmóniai Társaság a század közepén alakult meg, az Operaház 1884-ben nyílt meg. A zeneoktatás területén fontos lépés volt a Magyar Nemzeti Konzervatórium – későbbi nevén Nemzeti Zenede – megalapítása 1840-ben, míg a Zeneakadémia 1875-ben nyitotta meg kapuit.

A zsidó részvétel valamennyi intézményben – mint ahogy Budapest kulturális életének több területén – jelentős volt.

A 19. század végén az Operaház közönségének olyan nagy százaléka volt zsidó, hogy a politikai jobboldal kifogásolta az Operaház állami szubvencióját, vagyis a zsidó közönség támogatását. Az Operaház első főzeneigazgatója – ugyanakkor a Filharmóniai Társaság első főzeneigazgatója is – Erkel Ferenc volt, de az 1888 és 1891 közti időszakban, tehát már négy évvel az Operaház megnyitása után, a zsidó Gustav Mahler töltötte be a pozíciót.


Az 1944-es német megszállásig zsidó művészek rendszeresen szerepeltek az Operaház színpadán és zenekarában, de az 1939-es zsidótörvények arányosításra kényszerítették a vezetőséget, harminchét zsidó operaházi tagot elbocsátottak.

A Nemzeti Zenede tanárai és növendékei között szép számmal voltak zsidók. A húszas évek elején Hollandiában letelepedett (és később Terezinben meggyilkolt) budapesti zongoraművész és zeneszerző Weisz Ferenc az intézmény növendéke volt. (Édesanyám és nagynéném is a Nemzeti Zenedében tanulta ki a zongoratanárság mesterségét.)

A Zeneakadémia leghíresebb tanárai között már az 1880-as években találunk zsidókat, a csellista Popper Károly egy prágai kántor fia.


Thomán István először Liszt növendéke volt a Zeneakadémián, később ugyanott nagy tudású és nagyra becsült zongoratanár lett. Növendékei között többek között Dohnányi Ernőt, Bartók Bélát és Cziffra Györgyöt találjuk. A zeneszerző és kamarazene-tanár Weiner Leó, a magyar zeneművészek egyik legjelentősebb oktatója, 1908-tól tanított a Zeneakadémián.


A növendékek között sok zsidó hallgatót találunk. Közülük többen már a zsidótörvények előtt elhagyták Magyarországot. Ezek közé sorolható a karmester Doráti Antal (a Zeneakadémián még Deutsch Antal) és Reiner Frigyes, a zongorista Kentner Lajos és Kabos Ilona, a hegedűs Szigeti József, a zeneszerző és brácsás Pártos Ödön, a csellista Vincze László és a zenetudós Weisz János. És voltak olyan zeneművészek is, akiknek sikerült elhagyni Magyarországot már a zsidótörvények után, de még a holokauszt tragédiája előtt. Az utóbbiak közé tartozik Solti György.

A Magyarországról a holokauszt előtt külföldre telepedett zsidó zeneművészek között voltak olyanok, akik nyilvánosan vállalták zsidóságukat. Mások mindent elkövettek, hogy asszimilálódjanak a befogadó keresztény országokban, de szoros baráti körükben továbbra is főleg zsidókat találunk. És voltak olyanok is, akik nagyon vigyáztak arra, hogy zsidó származásuk senkinek se jusson eszébe. A zsidótörvények és a holokauszt tragédiája érintette a külföldön elvileg biztonságban és sokszor jólétben élő magyarországi zsidó emigráns zenészeket is.

Kőry Ágnes