A cionista századok

A cionista századok létrejöttének háttere a háború végi anarchia. A geopolitikai helyzet megváltozott. Az osztrák-magyar dualizmus szétesett, megkezdődtek a forradalmak. A csaknem egymillió főnyi magyarországi zsidóság életveszélybe került. Az elégedetlen, leszerelt katonák, a munkanélküli parasztok, az uszított tömeg a gazdasági válság, a háború elvesztése, a társadalmi megrázkódtatás okozta elégedetlenségében bűnbakot keresett, főleg a zsidók ellen fordult, tettlegességre, pogromokra került sor. Zsidó házakra támadtak, fosztogatták őket, gyilkoltak, anélkül, hogy bárki fellépett volna a zavargások ellen. A vesztes hadsereg szétszéledt, a politikai megrázkódtatások következtében a rendszer összeomlott. A magyarországi, elsősorban a vidéki zsidóság veszélyeztetett helyzetbe került.

1918. november elején érkeztek Budapestre a pogromokról, fosztogatásokról szóló tudósítások. A zsidó sajtó beszámolt az eseményekről, és a zavargások áldozatainak nyújtandó segítségre szólított fel. Bár a hadsereg szétesett, a hatóságok és a rendőrség csaknem működésképtelen volt, a segélykérés eljutott Friedrich Istvánhoz, a hadügyi államtitkárhoz.

Ebben a helyzetben a Makkabea egy páratlan és rendkívüli feladatot vállalt. Az osztrák-magyar hadseregben századosként szolgáló Beregi, a Magyar Cionista Szövetség tiszteletbeli elnökével, Strausz Adolffal és néhány szintén Makkabea-tag leszerelt tiszttel együtt (köztük Brünn Jenő és Török István) Friedrichhez fordult, és a pogromok elleni azonnali intézkedést kérte. Friedrich azt válaszolta, hogy mivel Magyarországnak nincs működő hadserege, tehetetlen. Beregi megoldást ajánlott: engedélyt kért leszerelt, körülbelül ezerfőnyi zsidó tisztből és katonából, főleg a Makkabea tagjaiból álló védelmi századok felállítására. Felszerelést, fegyvert és lőszert kért. Az engedélyt azonnal megkapta. Friedrich a kívánt muníciót és a budapesti Albrecht kaszárnyát is a rendelkezésére bocsátotta. A védelmi egység hivatalos neve Önkéntes Karhatalmi Századok, de a közhasználatban, a hatósági hivatalos iratokban is, cionista századoknak nevezték az egységeket az önkéntesek cionista szemlélete miatt. A századok parancsnokságát Beregi állította fel, Brünn százados is egyike volt a parancsnokoknak. Működő, hivatalos katonai erő hiányában 1918 novemberében és decemberében az önkéntes századok jelentették a kormány számára az egyedüli katonaságot. Friedrich azt remélte, hogy működésük hozzásegít az általános rend helyreállításához is.

A hitközségek örömmel fogadták és támogatták a századok működését, ugyanakkor ellenezték cionista szemléletét. Beregi a pesti, csaknem kétszázezer fős, jelentős anyagi tartalékkal rendelkező hitközséghez fordult segítségért. Kérelmében előadta, szükséges a hitközség anyagi támogatása: egy fő ellátása hatszorosa a kormány által folyósított összegnek; a századok fenntartásához elengedhetetlen a zsidó intézmények anyagi hozzájárulása. Beregi, hogy meggyőzze a hitközség vezetőit, az asszimilált zsidókat, akik nem nézték jó szemmel a védelmi egység cionista beállítottságát, és hogy kivédje a neológ sajtó támadásait, hangsúlyozta, hogy az önkéntes századok a magyar kormány engedélyével és támogatásával működnek, és Magyarország érdekeit is szolgálják. Hozzátette, hogy más hitközségekben a zsidók tetemes anyagi kárt szenvedtek, és az önkéntes katonai erő léte és tevékenysége megakadályozhatja, hogy a pogromok Budapestre is átterjedjenek. A zsidó hitközségek végül vállalták az anyagi támogatást, a pesti hitközség pedig jelentős pénzösszeget adományozott.

A zsidó katonák toborzását megkönnyítette, hogy a háború idején, főleg az orosz hadifogolytáborokban a magyarországiak más országok zsidó hadifoglyaival találkoztak, és rajtuk keresztül megismerték az európai zsidó közösségek szemléletét: kevésbé azonosulnak a befogadó országgal, mint Magyarországon, ezzel szemben rokonszenvvel kezelik a zsidó nemzeti önállóság eszméjét. Mivel a háború folyamán a zsidó nemzeti tudat egyre nagyobb körben terjedt a katonák között, készséggel jelentkeztek a cionista századokba. Beregi először a Makkabea-tagokat, köztük számos tisztet sorozott a századokba, csak ezután toborzott legénységet.

A századok összlétszáma öt-hatezer fő lehetett. Beregi jelentései szerint egyszerre mintegy ezerötszáz katona szolgált. A parancsnokság megszervezte a zsidó nemzeti védelmet, negyvenhét olyan észak- és dél-magyarországi településen állított fel katonai egységet, ahonnan pogromról érkezett jelentés. Szükség esetén tüzet nyitottak a felforgatókra, esetenként halálukat okozták. A zsidó lakosság és tulajdona védelmére Budapesten állandó készenlétben álltak a felfegyverzett egységek. Számos helyen a fegyveres zsidó alakulatok jelenléte is elegendő volt. A pogrom és a fosztogatás végül befejeződött. A jelentésekből kiderül, hogy a védelmi akciók többsége sikerrel zárult, bár előfordultak sikertelen megmozdulások is. Arra is volt példa, hogy a sikertelenséget a helyi hatóságok hamis információi okozták.

Az önkéntes századok négy hónapig, 1918 novemberétől 1919 február végéig működtek. Feloszlatásukhoz új védelmi erők szerveződése vezetett. Földbirtokosok zsoldosokat toboroztak, ez megnehezítette a cionista századok működését. A kormány Nemzeti Gárda felállításával kívánta felszámolni az anarchiát, és kormánykörökben egyre inkább ellenezték a cionista századok önálló működését. Beregi nem mondott le a századok nemzeti jellegéről, nem akart a zsidó katonákkal a Nemzeti Gárdához csatlakozni, inkább leszerelte a csapatokat.


Adina Stern
Héberből fordította Deutsch Olivér