A magyarországi zsidóság és a cionizmus
A 19. század közepén kezdődött a magyarországi zsidóság asszimilációja, és később a beolvadási folyamat lett az egyik jellemző vonása. A zsidók részt vettek a magyar nemzeti mozgalmakban, nyelvükben és kultúrájukban magyarosodtak, jelentősen járultak hozzá a fellendülő, kapitalista-iparosodó modernizációhoz, és mindezzel kivívták az emancipációt. A zsidó közösségen belül pedig legtöbben a reformokat támogató, neológ irányzathoz csatlakoztak, és zsidó hitű magyar hazafinak tekintették magukat.
Ebben a szellemben a neológia vezetői ellenezték a cionizmust, a magyar nemzeti öntudat válaszfalként állt köztük és a zsidó nemzeti felfogás között. 1897 augusztusában az első Cionista Kongresszust a neológia meglehetősen hűvösen fogadta, szelleme ellenkezett törekvésükkel: megőrizni a vallást, és beolvadni a magyar nemzetbe. A cionizmustól azért is tartottak, mert veszélyeztetheti társadalmi helyzetüket, és végül nemzeti kisebbségi sorba kerülnek.
Ebben a szellemben íródott az első Cionista Kongresszus után a neológia lapja, az Egyenlőség cionizmusellenes vezércikke.
Silberstein Adolf, Mennyiben lehetünk mi cionisták, 1897
„Olvasóink nagyon jól tudják, hogy lapunk semmiképpen nem osztja a cionizmus kiinduló- és célpontjait, sem kiviteli eszközeit. Mi egész más álláspontot foglalunk el, és azt el is fogjuk foglalni, amíg magyar szív dobog keblünkben. Magyarnak nincs más hazája, mint a négy folyam közti tájék, és ennél szebb és jobb úgysem képzelhető kerek e földön. Nekünk megvan a hazánk, mi szeretjük ezt a hazát szívből-lélekből, bennünket tehát innen el nem szakíthat semmi.”
A pesti neológ hitközség rabbija, Kohn Sámuel pedig a politikai cionizmust, mely új „Zsidóországot” akar teremteni, veszedelmes hóbortnak tartotta. Szerinte „Magyarországon a felekezetből nemzetet csináló cionizmus sohasem fog híveket toborozni. Zsidó vallású magyarok vannak, zsidó nemzetiség nincsen. Ebben mindenki egyetért, legyen neológ vagy ortodox.”
A neológia vezetői nemcsak szavakban fejezték ki cionistaellenességüket, hanem a hivatalos szervekre gyakorolt befolyásukkal meg is akadályozták, hogy legálisan működő mozgalomként ismerjék el a cionisták tevékenységét, ezért éveken keresztül nem hivatalosan bejegyzett szervezetként, hanem társadalmi mozgalomként működtek. Csak 1927-ben sikerült a neológ befolyást megkerülve legalizálniuk a Magyar Cionista Szövetséget.
Az ortodox közösségben voltak, akik először elfogadták a cionizmus eszméjét, a Cionista Kongresszust, az Erec-Izraelben való letelepedést pedig rokonszenvvel fogadták, mivel a zsidókérdés megoldására adott neológ válasz, a beolvadás helyett kínált lehetőséget láttak benne. De 1904 fordulópontot jelentett. Egy rabbinikus döntés megtiltott minden kapcsolatot az eretnek mozgalomnak bélyegzett cionizmussal.
Silberstein Jesaja, a váci ortodox hitközség rabbija, Cionistaellenes kiáltvány, 1904
„Országunkban eddig nem terjedt a cionista mozgalom nyavalyája. De most minden istenfélő, jámbor ember lelke belesajdul, ha eljut hozzá a híre. Hiszen ez az elvetemült már nálunk is bontogatja szárnyait. [...] és mindenkinek világos, hogy a cionista mozgalom nem más, mint egy eretnekségben gyökerező, a jámbor és szent nyájat a hamis skolasztika módszereivel fúrt kutak bűzös vizével itató kultúrmozgalom.”
Az ortodox zsidóság nagy része, a Mizrahi kivételével, elfogadta azt a nézetet, hogy a cionizmus bűnös módon siettetni kívánja a megváltást és a Messiás eljövetelét, a rabbik pedig a magyarországi zsinagógákban élesen elítélték a zsidó államalapítás gondolatát. A cionista eszme viszont visszhangra talált az egyetemeken, és a következő években a cionista diákszervezetek váltak a mozgalom magjává.
Adina Stern
Héberből fordította Deutsch Olivér