Berlin lett az alkotó emigráció törzshelye. A húszas évek Berlinjéhez sokféle mítosz kötődik, de az tény, hogy az akkori Közép-Európának egyetlenegy kulturális és gazdasági metropolisza Berlin volt.
Ez a metropolisz nemcsak milliós nagyságával, technikai fejlettségével, amerikanizációjával, kulturális életével, megélhetési lehetőségeivel és nem utolsósorban a német nyelvi közegével vonzotta az emigránsokat, hanem a baloldali, haladó politikai erők jelenlétével is. A weimari köztársaság első elnöke – Friedrich Ebert – a szociáldemokraták közül került ki, de erős volt a kommunista mozgalom is, így érthető, miért vonzott annyi politikai emigránst a város.
A város világhírű egyeteme, kutatói hálózata, a német gazdaság meghatározó óriásai, például az AEG (Allgemeine Elektrizitaet Gesellschaft) vagy az Ullstein Verlag (kiadókonszern), a filmgyártás (UFA – Universum Film AG) az alkotó értelmiségi emigráns számára lehetővé tette a megélhetést. Így történhetett, hogy Gyömrői Edit több filmben közreműködött jelmeztervezőként, hogy Balázs Béla és Biró Lajos forgatókönyvírással kereste a kenyerét, mások – például Déry Tibor – fotókat készítettek és adtak el az Ullstein Verlag egyik lapjának.
[G. K.], Az Ullstein-ház 50 éves jubileuma, 1928
„Ezen érdemekben gazdag cégnél számos magyar erőnek nyílt alkalma érvényesülni és ezzel a magyar grafikának becsületet szerezni. Ullstein Lipót, a cég alapítója szerényen kezdte, de szorgalmával, szaktudásával és még a Németországban is mintául szolgálandó üzleti tisztességével mind nagyobb arányokban fejlesztette vállalatát. [...] Az Ullstein-ház egy csomó magyarbarát napilapot, számtalan heti szakfolyóiratot és könyvet jelentetett meg.
Jó néhányan a német Kommunista Párt, illetve a nemzetközi kommunista szervezet, a Komintern holdudvarában jutottak álláshoz. Az emigránsok valamiféle laza kapcsolatot tartottak egymással, s voltak, akik támogatták az újonnan érkezetteket, például Moholy-Nagy László vagy Balázs Béla.
Az emigráns zsidó értelmiségiek közül sokan részt vettek a berlini kulturális élet különféle (leginkább baloldali) szervezeteiben, kiállításain, rendezvényein. A Sturm galériában Herwarth Walden meghívására több magyarországi zsidó emigráns művész mutatkozhatott be, közöttük Moholy-Nagy László, Berény Róbert, Péri László. Walden közvetítésével a hasonló gondolkodású német és a Berlinben élő orosz művészek (Ivan Puni, Naum Gabo, El Liszickij) között termékeny szakmai kapcsolatok szövődtek. A magyarországi művészekhez és írókhoz fűződő kapcsolatairól vendégkönyvének bejegyzései is tanúskodnak: Hatvany Lajos, Tihanyi Lajos, Berény Róbert, Péri László többször is megfordult Waldenék otthonában.
A MASCH (Marxistische Arbeiterschule – Marxista Munkásiskola) a húszas évek második felében a baloldali értelmiség egyik legfontosabb találkozóhelyévé vált. Radványi László, volt Vasárnapi Körös, a német kommunista párt megbízásából építette ki és vezette (1926–1933). Ebben a baloldali népfőiskolaként szolgáló műhelyben megtaláljuk a weimari köztársaság Berlinjének legkiválóbb gondolkodóit. Itt tanított többek között Erwin Piscator, Albert Einstein, Hans Eisler, Walter Gropius; Lukács György és Balázs Béla, Háy Gyula és Kemény Alfréd.
A magyarországi emigránsok közreműködtek a Forradalmi-proletár Írók Szövetségében (Bund proletarisch-revolutionärer Schriftsteller) és a Forradalmi Képzőművészek Németországi Társaságában (Assoziation revolutionärer bildender Künstler) is, az ezekben a szervezetekben kialakult kapcsolatok sok emigránsnak segítettek a berlini túlélésben.
A berlini emigráció szociális háttere sokszínű volt, a korabeli forrásokból is heterogén emigránstársadalom képe rajzolódik ki. 1919 és 1933 között több hullámban érkeztek magyarországi emigránsok a városba, 1926-ban pedig, a magyarországi kormányzói amnesztia-rendelet után, enyhébb visszavándorlási tendencia figyelhető meg. Ekkor tért haza többek között Berény Róbert. Az emigráció 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után bomlott fel.
A berliniek Párizsba vagy Moszkvába, néhányan pedig (például Breuer Marcell, Forbát Alfréd, Gyömrői Edit) Magyarországra utaztak, hogy aztán 1938-ban ismét elhagyják az országot.
Gantner Eszter