1922–1923-ban a bécsi emigránsok egyre inkább az európai szellemi-kulturális élet központja, Berlin felé tartottak. A már Berlinben élő emigránstársak hírei pezsgő szellemi életről és a bécsi életkörülményeknél kedvezőbb feltételekről számoltak be.
Lengyel Menyhért levele Hatvany Lajosnak, Berlin, [1923. február]
„Drága Laci
régen készülök már magának írni, mert szinte nyugtalanít az a gondolat, hogy mit csinál maga Bécsben? Pestre, ugyebár nem megy egyelőre, nem is tanácsos, sokféle okból, melyek közt a legkevesebb: miért e szerencsétlen ország gondját a fejére venni, mikor segíteni rajta nem lehet. [...] Viszont Bécs borzasztó lehet – én legalább innen olyan sivárnak, reménytelennek látom, hogy abszolúte nem gusztus ott-tartózkodni. Itt Berlinben nemcsak az élet – körülmények jók (fűtött szobára s elemi ellátásra gondolok), hanem ez a régi nagy, mozgalmas, eseményes, ezer mindenféle dologgal megrakott város – őrült, igyekvő munkakészséggel, érdekes színházakkal és színésznőkkel, folyóiratokkal és kiadókkal – klubokkal, kombinációkkal, munkaalkalmakkal és végül, ha akarja, barátokkal, sőt magyarokkal, akikkel egész mulatságos olykor együtt lenni. Nem igaz, hogy a hangulat itt nyomott, ez egy erős, egészséges nép, melynél minden másképp néz ki, mert a dolgok mögött ott van a biztos tudat, hogy itt rend lesz hamar, s megint talpra állanak. [...] Persze megint színdarabot írok, amire Pesten képtelen voltam [...]. A többi műveimmel pedig seftelek. [...] Reinhardtnál nehéz lesz áttörni, mert ott állanak a kapuban a bóherek. [...] Jöjjön, Lacikám, ide emigránsnak, majd meglátja, jó lesz. [...]
Öleli régi szeretettel
Menyus”
Berlinben kevesebb a magyar nyelvű sajtóorgánum, mint Bécsben, de a magyarországi zsidó emigránsok jobban bekapcsolódtak a város irodalmi-művészeti életébe. Talán azért is, mert Berlin Hitler hatalomra jutásáig, 1933-ig, az európai baloldali mozgalom és az avantgárd legjelentősebb központja. A magyarországi kommunisták külföldi lapjaként Berlinben jelent meg kéthetenként a Vörös Újság. Gábor Andor a Pravda berlini tudósítója volt. Az orosz emigránsokkal (Ehrenburg, Chagall) való személyes ismeretség is erősíthette a város szellemi életéhez való közeledést. Írók, művészek kapcsolódtak Herwarth Walden Der Sturm című lapjához és galériájához. Déry maga fordította verseit németre a folyóirat számára. A húszas évek második felétől a hangosfilm az íróknak igen jó megélhetést kínált, többek között Nóti Károlynak 1930 és 1933 között, filmötletek, forgatókönyvek találtak gazdára a berlini kávéházakban, az írók kedvelte Romanisches Caféban vagy a filmvilág egyik találkozóhelyén, a Lunte kiskocsmában.
Nóti Károly, interjú
„Szerintem csak az írhat jó filmdarabot, aki különben is jó drámaíró, aki tehát tisztában van a dialógusok problémájával és a drámaírás szabályai a vérében. Vonatkozik mindez elsősorban a hangosfilmre, amelynél az író ugyanúgy pontos és lényeges dialógust ád, mint a színpadi drámáknál, de ezenfelül még a képszerűségre is törekednie kell, a filmlehetőségeket figyelembe vennie, mindjárt látnia a kész filmet. Olyannyira fontosak ezek a dolgok, hogy nézetem szerint a hangosfilmnél a rendező szerepe talán nem is olyan fontos. Hisz a legrosszabb rendező sem tudja elrontani az elsőrendű filmkéziratot, mint ahogy briliáns színpadi dráma a legutolsó vidéki színpadon is átütő siker.”
Szalai Anna