Héderben, jesivában, középiskolában tanult. Stern Ignác, Kaczér Ignác, később Kaczér István néven jegyezte írásait, végül az Illés név mellett döntött. Írói pályája kezdetének a szatmárnémeti Városi Színházban bemutatott A
füst című verses vígjátéka zajos sikerét tekintette 1909-ben.
Újságírópályája a tízes évek elején Budapesten A Nap szerkesztőségében indult, Hajdu Miklóssal, Gábor Andorral ott ismerkedett meg. Patai József közölte első regényét a Múlt és Jövőben. A forradalmak alatt a kommunista sajtó munkatársa volt, a bukás után Bécsbe emigrált. A Bécsi Magyar Újságnál és a Bécsben megjelenő magyar sajtóorgánumoknál pesti munkatársaival találkozott, részben velük került Kolozsvárra, az Új Kelet szerkesztőségébe.
Kaczér Illés levele Nagy Lajosnak, Bécs, 1920. február 26.
„Nagy Lajos úrnak
Budapest
Március közepén jelentetjük meg Bécsben Vasárnap című irodalmi hetilapunkat. A lap, amely minden politikától mentes, mindenüvé eljut, ahol magyarul olvashatnak; Csehoszlovákiába, Jugoszláviába és Erdélybe is. Célja, hogy a megszakadt érintkezést a magyar író és olvasója között újrakezdje, és fenntartsa. Nagyon kérjük, ha van verse, elbeszélése, kisregénye vagy másfajta írása készen, munka alatt vagy elgondolásban, gondoljon ránk. Ha novella, lehetőleg ne legyen több, mint fél ív, ha hosszabb volna, kénytelenek lennénk megszakítva, folytatásokban közölni. Ha netán olyan munkája van, amely most Pesten nem jelenhet meg, mi kész örömmel adunk helyet neki, mert minket semmilyen tekintet nem feszélyez.
A kéziratot közvetlenül hozzánk is juttathatja, de budapesti szerkesztőnknek is átadhatja, kinek nevét rövidesen közölhetjük önnel. A tiszteletdíjat kívánságához képest budapesti szerkesztőnk útján vagy postán utaljuk át. Nagyon lekötelez, ha lehetőleg már most küld kéziratot, hogy az indulásnál ezzel kezdhessük.
Igaz tisztelettel
Kaczér Illés
a Vasárnap szerkesztője
Wien, XIX. Billrothstrasse 15- 2.
Bécs, 1920. február 26."
Három évvel később visszatért Bécsbe, a Die Stunde című lapnál dolgozott. 1927 és 1933 között Németországban élt, a Berliner Tageblatt mellékletének főszerkesztője és kedvelt novellaíró volt. 1933-ban újabb vándorút kezdődött, a pozsonyi Magyar Újság egyik szerkesztője 1938-ig megfordult Pozsonyban, Prágában, Párizsban, Stockholmban, Zürichben, ahonnan Londonba ment.
1920 és 1938 között színművei, regényei, elbeszélései, meséi Kolozsvárott, Nagyváradon, Bécsben, Frankfurtban, Brassóban, Kassán, Pozsonyban, Zürichben, Prágában, Eperjesen jelentek meg vagy kerültek bemutatásra, magyarul és német fordításban.
1936 őszén és 1938 tavaszán előadókörúton volt a Felvidéken és Erdély északi részében, Szigeten
Felelet a zsidókérdésre címen tartott előadást.
Kaczér Illés, Máramarosszigeti emlékek, 1959
„Kérdőre vont a nyílt utcán, miért lázítom az ifjúságot apái ellen, az apákat pedig miért ijesztem, hogy szedjék a sátorfájukat és induljanak Erecbe, de mihamarább, mert olyan véres korszak vár itt a zsidóságra, amilyet a zsidó népnek katasztrófákban és tragédiákban nem éppen szegény történelme nem ismer. [...] Nem védekeztem különösebben, csak megjegyeztem, hogy [...] azt mondtam, amit érzek, tudok, hiszek, és amit a lelkiismeretem diktál. A katasztrófa, amelyet látok, azt más is láthatja vagy kiszámíthatja. De ha mindenki más hallgat, nekem meg kell szólalnom.”
A
Zsidó legenda, Kaczér tetralógiájának terve a kolozsvári évek alatt született, talán elkezdte írni már akkor, talán csak 1938-ban, mielőtt Londonba menekült. 1944-ben, amikor úgy érezte, hogy a közeledő veszélyre figyelmeztető, újságírótollával vívott harca (eredménytelenül) véget ért, folytatta a történelmi-családregényt. Kaczér Illés száz-százötven év távlatából tekint vissza és kelti életre a reformkor és az azt megelőző évtizedek vidéki zsidóságának mindennapjait, a pesti zsidónegyed életformáját, a családi és közösségi élet napi eseményeit, változásait, a gazdatársadalomban való elhelyezkedés kezdetét. A regénytörténetben összefonódik fikció és történeti tény, de a cselekmény és a regényalakok fő forrása minden bizonnyal a Kaczér családtagjairól megőrzött vagy az apja kocsmájában elhangzott anekdotikus történetek, az a kollektív emlékezet, melyet a zsidó családok generációról generációra adnak tovább saját múltjukról, az apák sorsáról. Az idősíkok összeolvadása, a megtanult ismeretanyag és a személyes élmények egy korábbi történelmi korszakba való visszahelyezése egységes regénycselekménnyé formálódik, és avatja a négykötetes
Zsidó legendát a magyarországi zsidó közösség emlékezetének különleges és csaknem egyedülálló szépirodalmi forrásává.
Kaczér Illés levele Darvas Simonnak, London, 1956. július 31.
„15 Royal Crescent
London, W. 11
Phone: Park 9786
1956. július 31.
Drága Simi,
próbálok felelni kérdéseidre oly röviden, ahogy csak lehet.
Az elmúlt év őszén fejeztem be Három a csillag címen legújabb regényemet, amely most tavasszal került ki két kötetben az Új Kelet tel-avivi nyomdájából. Része ez annak a Zsidó legendának, amelynek első két regénye, Ne félj, szolgám, Jákob és Jerichó ostroma magyarul szintén Tel-Avivban jelent meg először. Angolul már előbb megjelentek Fear not my Servant Jacob és The Siege of Jericho címen Methuennél Londonban, és The Siege címen egy kötetben a Dial Pressnél New Yorkban. Ezzel befejeztem a tervbe vett trilógiát, amelyet most sokan tévesen tetralógiának neveznek. A félreértésre a Három a csillag második kötetének címe: Kossuth Lajos zsidaja ad okot, holott a két kötet egy regénynek számít. Az új regénynek rendkívüli fogadtatása volt Izraelben és mindenütt a világon, ahol magyar zsidók élnek.
Ez idő szerint a Három a csillag angol verzióját készítem elő, és remélem, jövő év elejéig ez is elkészül. Közben egy mesén dolgozom, amely csaknem négy évtizede foglalkoztat. Kolozsvári időszakomban, még a húszas évek legelején írtam meg a Napkeletben Ranofrunak, a kis egyiptomi hercegnőnek csodálatos utazását Nincstovábban, ahogy ezt egy ősrégi papiruszon olvasni véltem. A mese bővített formában tizenöt évvel később Gödölyét, gödölyét! című könyvemben jelent meg. A megdagadt mesemag sem elégített ki, és most újra nekimentem, akár magának a könyvcímben megemlített Gödölye versnek, amely mint minden nemes folklór, századok alatt jött létre, és nem fordítható egy szuszra. Az élet-halállal játszadozó Ranofru mesét felnőtt gyermekeknek, gyermeki felnőtteknek és gyermeki gyermekeknek írtam mintegy százhatvan könyvoldalon, és rövidesen útjára bocsátom.
Mozog a fejemben egy újabb regény is, amelyhez csak ősz végén fogok hozzá. Erről egyelőre nem mondhatok többet. Elárulhatom azonban, hogy meglehetősen izgat és foglalkoztat, és csak azért halogatom még, hogy közben meditáljak. Vagy ahogy a régi írók mondták, nekifohászkodjam. Klasszikusan fejezi ki ezt az állapotot a költő Zrínyi nagy éposza elé írt és a Múzsához intézett fohászában: Adj pennámnak erőt.
Remélem, kedves Simi, hogy ezzel eleget tettem kívánságodnak. Csatolom a fényképet is, és öreg barátsággal ölellek,
Illés
Mellékelek egy Hatikvát, talán használhatod. Ha nem, [?] a képet. Használat után küldd vissza."
„Drága Aranka és Simi,
ezt a sana továt azzal küldöm Nektek, hogy amennyiben nem volna benne kifejezve, külön kérek számotokra erőt, egészséget, örömet és minden egyéb jót
Illés és Ara"
Kaczér, 1939 januárjától, Londonban Korda Sándor filmvállalatánál forgatókönyvíró és dramaturg, újságírói működése angolul és magyar nyelvű zsidó lapokban (Hatikva, 1946-tól, Dél-Amerika; Új Kelet, 1949-től, Izrael) folytatódott.
1952 őszén járt először Izraelben, ahol a vándorútja végén, 1959-ben letelepedett.
Halmi József, A hatvanöt éves Kaczér Illés, 1952
„Utoljára Svájcban találkoztunk, a zürichi India kávéház előtt, januárban lesz tizennégy éve. Kaczér Illés búcsúzott tőlem, úgy búcsúzott, hogy azt hittem, soha nem látom többé. [...] úgy fogta kezében félig rakott, kopott vulkánkofferét, mint néhai őse, aki az ötvári Cigányhal utcából kotródik sovány batyujával az istentelen bizonytalanság felé. Éktelen sebek gennyesedtek még akkor a lábamon, a bécsi náci rabság csúnya emléke, arcomat a Gestapo furkó nyoma csúfította, és a szívem, amelyet puskatussal vertek a bitangok, alig bírta a gyenge járást. Kaczér Illés megölelt, de nem a részvét vagy a sajnálat intett örök búcsút szeméből, hanem a baráti biztatás sugározta tiszta, nyílt arca. [...] A tel-avivi Újságíró Szervezet hagyományos évi ünnepén találkoztunk most újból. [...] nem kérdeztük ki egymást a tizennégy esztendő eseményeiről, egymásra néztünk, és szemünk, szívünk, eszünk és lelkünk pontosan tudott mindent. Izraelben találkoztunk újra, pedig soha nem adtunk Ázsiában randevút egymásnak, de a találkozás pillanatában mindketten éreztük, hogy tizennégy év után csak itt találkozhattunk megint.”
A már Tel-Avivban megjelenő Új Kelet munkatársa lett ismét, az izraeli magyar anyanyelvűek szervezeteinek és bizottságainak aktív tagja és vezetője, a Magyar Zsidók Világszövetsége izraeli tagozata elnöke. Élete utolsó szakaszában nagyobb lélegzetű szépirodalmi művet már nem írt. A nekrológok arról tudósítanak, hogy hatvan műve került kiadásra.
Kaczér Illés
„Megmaradtam, ahogy egy angol-zsidó szerkesztő idézi fejemre saját szavaimat, az országutak írójának. Az országutak népét és az országút népének énekeit énekeltem és éneklem még ma is.”
„A vak Homéroszért hét görög város versenyzett, miattam hét ország vitatkozott, Magyarországon zsidó voltam, Németországban cseh, Csehszlovákiában osztráknak tekintettek, Ausztriában magyarnak. Emiatt kellett szöknöm, menekülnöm egyik országból a másikba, míg aztán a londoni, viszonylagosan nyugalmas élet után hazataláltam Izraelbe. S annak is egy kis bájos és csöndes pontjára, Ramat-Henbe.”
Szalai Anna