Az emigrációs évek újabb kötetekkel gazdagították a magyar irodalom zsidó témájú műveinek sorát. A könyvek el is jutottak a magyarországi olvasókhoz, ezt bizonyítják a róluk szóló, megjelent kritikák.
A „Nagy Háború”, a háborút lezáró forradalmak, a proletárdiktatúrát követő fehérterror húzódik meg a művek hátterében. A történelmi események a zsidókérdés újragondolására késztették az írók egy részét. 1917-ben, a Huszadik Század zsidókérdést vizsgáló körkérdésére többen válaszoltak azok közül, akik a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekültek. A közben eltelt évek eseményei fordulatot jelentettek az írók sorsában, hangsúlyosabbá váltak korábbi szemléletük egyes pontjai.
Biró Lajos a Huszadik Század körkérdésére adott válasza végén írta, hogy a zsidókérdés megoldásáról testes kötetet, nem tudományos munkát, regényt kellene írnia. Az elméleti munka is megszületett Bécsben (
A zsidók útja), és 1921-ben meg is jelent a bécsi Pegazus kiadásában. Ugyanebben az évben adta ki ugyancsak a Pegazus az 1529-es bazini vérvád köré szőtt
Bazini zsidók című történelmi regényét is. A regényhősök az írót is nyugtalanító örök kérdéssel foglalkoznak: miért ragaszkodik a zsidóság zsidóságához. Lelki válságok, a zsidóságtól való elszakadásra tett kísérletek után megmaradnak közösségükben, és az események igazolják, hogy sem a saját, sem az emberiség nagyobb közösségéért hevülő filozofikus gondolataik vagy gyakorlati terveik nem mentik meg őket a máglyától, sorsuk a társaikkal közös tragédia.
Faragó László kritikája, Múlt és Jövő, 1922
„Biró regénye nagy lelki tusák izzó eredménye. Belső válságok és külső komiszságok odalökik az írót, a zsidó írót az antiszemitizmus gonosz és ostoba, de örökké élő és örökké ölni kész problémája elé s az író ebben a könyvében égő szeretettel nyújtja kezét megcsúfolt és megtaposott emberebb fajtájának, melytől a magafelejtkező béke narkotikumában szabadulni akart. [...] Hiú a küzdelem a sötét ostobaság és a cinikus felvilágosodás ellen. Bazin két grófja közt a világnézet áthághatatlan szakadéka tátong. – De a zsidó máglya előtt találkozik a frivol eretnek és a nagyképű ortodox. Ó, mennyi tanulság van ebben a pokoli kézfogóban.”
Bécsben, 1922-ben jelent meg Fényes Samu regényének első része (
Jidli első változása), a teljes mű pedig ugyanott 1929-ben, művei gyűjteményes köteteiben, a szerző kiadásában. József császár korától a tiszaeszlári vérvádperig ível a zsidó folklórral, legendákkal és bölcsességekkel átszőtt Jidli-történet, hirdetve a szabadgondolkodó író zsidóság kulturális küldetését valló hitét.
Patai József kritikája, Múlt és Jövő, 1922
„Fényes Samut nem a kurzus vihara sodorta a zsidó problémák felé. Az ő lelke azelőtt is sűrűn alámerült a zsidókérdés mélyvizeiben. [...] A Jidli szívbemarkoló apológiája a zsidó Golusznak, a zsidó hontalanságnak és üldözöttségnek. De nem irányregény [...]. A Jidlit – írja Fényes Samu – egy regénytrilógiának szántam a (magyar) zsidóság három fejlődési fokozatának a vázolására, az ahasvérusi probléma megvilágítására, vértanúságának a festésére, hogy világtörténelmi hivatásának a tükrét adjam, mely a humanizmus szolgálatában áll. Az egyetemes emberiség eszméjét én egyenesen zsidó produktumnak tartom, nem intézményes és igásított, mint ahogy római imperium megkísérelte és elgondolta, hanem a szellemi szabadság kötelékeivel beleszőve a szívekbe. Az első rész a pária zsidót, a nyomda alá kész a (magyar) polgárépítő zsidót, a harmadik a forradalmár zsidót ábrázolja (fogja ábrázolni majd) – mindig vértanúságában és felmagasztalosulásában, míg végre maga kéri a kategortól a megsemmisülést, az ítéletet. De nem lehet elmúlnia – az örökkévalóságot kell építenie – tanítani a népeket.”
Az emigrációban született Hatvany
Urak és emberek című családregénye (1925–1926), de Pesten jelent meg az első rész, a Genius gondozásában. A trilógia következő, befejezetlen két kötete az író hagyatékából került elő, a három rész közös kiadására csak 1963-ban került sor. Hatvany önéletrajzi elemeket feldolgozva keres választ a magyarországi zsidóság beolvadásának ellentmondására: a társadalmi sikerek és a magánéleti kudarcok párhuzamosan futó történetére. Indulatos vita követte a családregény első kötetét, hazafiatlansággal vagy antiszemitizmussal vádolták az írót – ki-ki a maga igazát vagy sértettségét olvasta ki a regényből.
Az Urak és emberekben Hatvany 1917-es, a Huszadik Század körkérdésére adott, zsidósággal szakító, feltétlen beolvadást hirdető szemléletét cáfolta meg.
Hatvany Lajos levele Martin Bubernak, Budapest, 1929. november 2.
„Igen tisztelt, kedves Buber úr,
Utam zsidóként, Önnel ellentétben, egy képzelt asszimilációhoz vezetett. Magyarnak érzem magam, itt voltam otthon, magyarként írtam és agitáltam, míg tudtomra nem adták, hogy itt semmi keresnivalóm sincs. Majd tízesztendős emigráció és egy undorító per, börtön és kiközösítés lett a sorsom. Mindazonáltal javíthatatlan vagyok, és be kell vallanom, hogy egybeforrtam az országgal és az emberekkel. Három esztendeje írtam egy magyar nyelvű regényt, melyet a börtönben lefordítottam. Könyvem témája talán érdekelhetné. A történet egy, az asszimiláció tragikumáról szóló ciklus első része. [...] Ha valaha amnesztiát kapnék, és megint külföldre utazhatnék, boldog leszek, ha újra kezet rázhatok Önnel.
Igaz híve,
Hatvany Lajos”
1933 karácsonyán, Bécs egyetlen nyitva tartó kávéházában, a Café de France-ban kezdte írni Déry Tibor
A befejezetlen mondatot, a húszas-harmincas évek Európájának monumentális panorámaképét. Elhallgatva ugyan, de önéletrajzi elemekből is építkezik a regény, a zsidó értelmiségi helykeresésének lezáratlan történetét egy másik szemszögből boncolgatja: a családi hagyomány nyújtotta keretből kiszakadva a főhős minden kísérlete ellenére sem találja helyét a remélt, igazságos társadalomért küzdő munkásmozgalomban.
A regényből csak részletek jelentek meg a Nyugatban, a kolozsvári Korunkban, a Szép Szóban. A korszak ellentmondásosságát jelzi, hogy rendhagyó módon a kéziratban olvasott műről hírt adtak a pályatársak folyóiratokban megjelent kritikái. A mű teljes kiadására csak 1947-ben került sor.
Déry Tibor levele Déry Károlynénak, Bécs, 1934. április vége
„Most a munkámmal megint jó passzban vagyok, a regényem újra jól halad, egyre hosszabb lesz. Felolvastam Németh [Andor]nak és a vendéglátóimnak – négy-öt estén át –, szerintük nagyszerű, a legnagyobb magyar regény, olyan részek vannak benne, amilyeneket még soha nem írtak. Ezt csak magánhasználatra írom, Mamus! – de nekem is megsokszorozta a munkakedvem. Naponta tíz-tizenkét órát dolgozom.”
Szalai Anna