„Gránit a siratófalban, ütem magyarajkú dalban”Lesznai Anna költő, iparművész és író varázsos személyiségét képekbe festette, párnákba hímezte és versekbe öntötte, ami pedig még ezek után is megmaradt kincseiből, azt emberekre költötte. Mindenkinek és mindenhová jutott egy kis Lesznai Anna, vagy ahogy barátai nevezték: Máli. Legendásan szeretetteljes lénye, magával ragadó egyénisége mindenkit megbabonázott. Talán az egyetlen volt, aki a Nyugat társaságával, a Nyolcak körével, a Vasárnapi Kör tagjaival vagy éppen – a vele ellentétben legendásan nem könnyű természetű – Kassákkal egyaránt közös hangot talált. Balázs Béla így írt róla 1911-ben Lukács Györgynek küldött levelében: „Máli igazán tűzijátékát rendezte a szeretetnek. Ez a nő olyan brutálisan gazdag, hogy muszáj szeretni.”
Lesznai Anna Moscovitz Amália néven született, későbbi vezetéknevét egy, a körtvélyesi családi birtokhoz közel eső falu – Leszna – neve után vette fel. Az Anna nevet csak művésznévként használta. A család őse, Lesznai Anna nagyapja, Moscovitz Mór doktor az 1831-es kolerajárvány idején Zemplén vármegyében nagy dicsőséget és érdemeket szerzett a kór leküzdésében. Az Andrássy család zempléni birtokaik révén közvetlen kapcsolatba került Moscovitz Mórral, aki hamarosan háziorvosuk lett. Idősebb Andrássy Gyula miniszterelnökké választásakor, 1867-ben családja hálája jeléül Zempléni előnévvel nemességet adományozott a Moscovitzoknak. 1872-ben vásárlás útján került Körtvélyes a család birtokába, ahol a tavaszi és nyári hónapokat töltötték. Lesznai jogász apja, Moscovitz Geyza dzsentri allűrjeinek köszönhetően vészesen apadni kezdett a felesége, Deutsch Hermina révén a Hatvany-Deutsch dinasztia által biztosított vagyon, ám ennek ellenére Körtvélyes mindig a béke elzárt szigete, idilli világ maradt, amely nyitva állt a kor legjelesebb művészei, gondolkodói előtt, akik néha hetekig élvezhették a háziak vendégszeretetét.
Gráber Margit, Emlékezések könyve, 1991
„Lesznai Anna – Máli – körtvélyesi birtokán sokunkat vendégül látott. Rippl-Rónai József nagyon szépen lefestette a kastély hátsó teraszát és előtte a virágokat, de számomra a kastély és kertje nem ilyen volt. Elvarázsolt kastély volt egy óriás kert közepén. Sok mindenki megfordult ott: Ady, Kaffka Margit, Lukács György, költők, festők, feleségek, szerelmek. Ha telt ház volt, huszonketten ültünk az asztalnál."
Lesznai Anna, Interjú, 1965
„Kik jártak Körtvélyesen az írók és festők közül? – Az a különös, hogy inkább festők jártak. De írók is, csak azokra kevésbé tudok emlékezni. A festők közül Rippl-Rónai volt a legkiválóbb. Tanított is engem barátságból és nagyon jó tanácsokat adott. Egyszer azt mondtam neki: 'Józsi bácsi, hogy van az, hogy magának minden képe sikerül?' 'Fiam, ez azért van, mert nem kezdek olyasmibe, amiről nem tudom, hogy sikerülni fog.'”
E csodavilágból indult Lesznai Anna pályája, e mágikus helyről, a „kastélyból”. Bármilyen messze is került térben és időben Körtvélyestől, a Felvidéktől – attól a világtól, ami a mindenséget jelentette számára –, lélekben sohasem tudott elszakadni onnan.
Lesznai tehetségét a legkülönbözőbb műfajokban bontakoztatta ki. Míg kortársai arról vitatkoztak, vajon költőként vagy képzőművészként jelentősebb-e, addig az utókor elsősorban meseíróként, illusztrátorként ismerhette meg
A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos tündérországban (1978), és a
Lesznai képeskönyvnek (1981) köszönhetően. Jóval kevesebben vannak azok, akik olvasták verseit, ám az a véletlen tény, hogy unokabátyja, Hatvany Lajos ösztönzésére Lesznai versekkel mutatkozott be a Nyugatban (1908), és a folyóirat első nemzedékéhez tartozott, emeli ezt az ismertséget.
Lesznai Anna, Önéletrajz, 1959
„Párizsi festőiskolából hazaérve tudtam meg, hogy Hatvany Lajos elvitte verseimet a Nyugatnak. Ignotus és Fenyő vettek szárnyuk alá. Adyval, akinek versei persze már rég elkápráztattak, apám házában találkoztam először szemtől szembe.”
Ma, amikor a hosszú évtizedeket átívelő családregények, családi sagák reneszánszát éljük, talán újból többen felfigyelnek majd Lesznai Anna
Kezdetben volt a kert című regényére, mely a századfordulótól az első világháborút követő viharos időszakig fűzi meséjét egy magyarországi zsidó és egy dzsentri család sorsának hol összefonódó, hol pedig szétváló történetében. Egy 1932-ből naplójában fennmaradt részletes regényterv azt igazolja, hogy már ekkor elkezdett a szövegen dolgozni. Ha figyelembe vesszük, hogy a regény csak 1966-ban jelent meg, valóban ez Lesznai „élet-mű”-ve. Szinte misztikus odaadással ragaszkodott hozzá, és rendkívüli rajongással vette körül.
Mindezek mellett Lesznai a népi ornamentikán alapuló hímzések és az iparművészeti tervezés világában egyedit és eredetit létrehozó alkotó volt, több mint kétezer tételes életművét Hatvanban, a Hatvany Lajos Múzeumban őrzik.
Lesznai 1913-ban kötött házasságot Jászi Oszkárral. Számos, mély gyökerű konfliktussal terhelt házasságuk hivatalosan 1920-ban ért véget, ám volt férjével – a történtek ellenére – sohasem szakadt meg a kapcsolata, egészen Jászi haláláig a legmélyebb és nagyon bensőséges viszonyban voltak. Ennek szép dokumentuma Lesznai Jászi 80. születésnapjára írott verse. Házasságukból két fiú született.
1915 őszén egy kezdetben baráti összejövetelnek induló, ám vasárnaponként rendszeresen ismétlődő, és egyre mélyülő gondolatvilágú beszélgetéssorozat helyszíne lett Balázs Béla budai Naphegy utcai lakása. Balázs és Lesznai naplófeljegyzéseiben és a kortársak visszaemlékezéseiben is többször szó esik ezekről az estékről, a meghatározó jelentőségű, tudatformáló „szabadegyetem”-ről. A Vasárnapi Kör – történetét két, meglehetősen eltérő szemléletű monográfia dolgozza fel – megalakulásának alapja Balázs Szabadkáról Budapestre költözése volt. Amikor felmentést kapott a katonai szolgálat alól, a Naphegy utca 19-ben, egy villában bérelt lakást. Lukács is ekkor érkezett Heidelbergből Budapestre, és 1915 decemberétől 1916 júliusáig szabadidejének nagy részét Balázséknál töltötte. Így indultak a vasárnapi beszélgetések, ahol rendszeresen megjelent Lesznai Anna, Mannheim Károly, Fogarasi Béla, Ritoók Emma, Fülep Lajos, Hauser Arnold, Lorsy Ernő, Tolnay Károly, Gyömrői Edit és Antal Frigyes.
A Tanácsköztársaság idején Lesznai a Közoktatásügyi Népbiztosságon az alap- és középfokú iskolák művészeti-nevelési tanmenetét dolgozta ki, a kommün bukása után későbbi férjével, Gergely Tiborral Bécsbe emigrált.
Lesznai vigasza az volt, hogy a nyarakat az akkor már Csehszlovákiához tartozó Körtvélyesen tölthették. Mindannyiukra megtermékenyítő erővel hatott a Vasárnapi Kör újraindulása Bécsben 1920 végén, 1921 elején. A beszélgetésekben Lesznai – alkotóként – a legérdekesebbnek a művészet mibenlétét, a művész feladatát és küldetését, a közösségben és annak érdekében betöltött szerepét találta.
Balázs Béla, Napló, [1921] január
“A 'vasárnapok' újra megtartatnak. Hétfőnként a műteremben Gyuri, Révai, Ljena, Káldor, Fogarasi, Gergely; Edit is megjött Berlinből és Máli is Körtvélyesről. Újak Wilde és Rudas Zoltán, és szigorúan filozófiai akadémia jellege van. Az elsők nagyon szépek voltak. Hát megint együtt vagyunk. Nem szórja szét ezt a szektát a világforradalom sem.”
A bécsi emigrációból való hazatérése után, az 1930-tól kezdődő időszak művészeti termésében továbbra is a paraszttárgyú képek domináltak. Lesznai népszerűsége nem csökkent a harmincas években sem, ahogy azt Ritoók Emma – a vele szoros baráti kapcsolatban levő, majd politikai ellentétük miatt 1919 után szakító – hajdani írónőbarát epés megjegyzéséből láthatjuk: „Lesznai Anna egyszerűen visszajött a harmincas években Pestre (úgy látszik ez a gyűlölt Magyarország mégis jobb, mint Jászi imádott Csehországa). Azóta itt ünnepelt festőnő – sokkal rosszabb, mint költőnek – kiállít, és arisztokrata hölgyek ölelgetik mint tehetségcsodát.”
1932-ben az Ernst Múzeumban csoportkiállításon vett részt. Az ugyanebben az évben megjelent Berény Róbert-írás a falu vizuális mesemondójaként tekint Lesznai Annára, aki a primer emberi cselekedetekhez, élményekhez és érzelmekhez a legegyszerűbb formákat választotta ki.
Berény Róbert, Lesznai Anna, 1932
„Lesznai Anna a szeretet játékos mesemondója, s ennélfogva nem a nagy akarat festője. Epikus, mint a dajka – (hiszen oly szívesen vagyunk gyerekek s érette legkivált) –, s a falu zajos életeinek, tompa mozgalmainak, kis harsogásainak s tarka vásárainak képmeséit, ha úgy hallgatjuk, amint ő meséli, teljes életvarázzsal idézi fel bennünk ezt a világot, mely iránt vágyakozni – az ő jóvoltából – meg nem szűnünk. Epikus, mint a dajka, s keze alatt a dolgok egymásmellérakásával épül a kép. Hangsúlyozni kell, hogy nem meseillusztrátor, hanem képpel mesélő.”
A KÚT (Képzőművészek Új Társasága) 1934-es és 1937-es kiállításán szintén e tematikához tartozó munkáit állította ki. 1938-ban, az Ernst Múzeumbeli kiállítás katalógusához írott vallomásában munkássága mély lelki gyökereiről számol be.
Lesznai Anna, 1938
„Meg akartam őrizni az életet és féltem a haláltól: ez volt művészkedésem megindítója. S ma is emlékképek lerögzítése az, ami festeni késztett. Nem restellem bevallani, hogy szeretem a 'témáimat', úgy, ahogy az élet adja őket. A festés eszköz nekem és nem öncél. Tulajdonképpen azt szeretném, ha ecsetem régi falusi vajákosok varázsvesszejévé válna, s visszavarázsolná régtűnt gyerekkorom szintén már eltűnőben lévő környezetét: tarka örömével és rejtelmes bánatával együtt. A varázslat sajnos gyenge, de a vágyódás erős. A 'métier' titka számomra mindig kissé az a 'Hét kásahegy' marad, amelyen keresztül kell rágódnom, hogy 'Boldogságországba' jussak. Tudom, hogy dolgozni kell és még a munka 'kásája' is ízlik, izgat, érdekel! De kívánságom mégis az lenne: hogy a kép valósággá váljék.”
Lesznai a harmincas években folytatott először gyakorlati pedagógiai munkásságot. Orbán Dezső Atelier nevű iskolájában és tervezőirodájában iparművészeti tervezést tanított.
Lesznai Anna, a körtvélyesi kert háziasszonya, a fasizálódó Európát hátrahagyva, férjével, Gergely Tiborral együtt hajóra szállt, és az Egyesült Államokban telepedett le, haláláig New Yorkban élt. Bár 1965-ben és 1966-ban Magyarországra látogatott, Körtvélyesre sohasem tért vissza.
Amerikába utazásuknak apropója egy előadássorozatra szóló meghívás: Lesznai 1939 nyarán az ohiobeli Sanduskyban művészeti kurzust és nyilvános előadásokat tartott a magyar művészetről. Remek pedagógiai érzékét bizonyítja, hogy egymás után kapta a meghívásokat előadássorozatok, szemináriumok vezetésére, 1939–1942-ben a Boston melletti Cambridge Wellesley College-ában, 1942-ben a Newarki Tanítók College-ában tanított, 1948-ban pedig előadást tartott általános és középiskolai tanároknak a tervezés művészetéről és gyakorlatáról a New York-i Lawrence Street School művészeti műhelyében.
A mindennapok sietsége, a megélhetés kényszere, a család csak ideig-óráig vonhatták el Lesznai figyelmét önnön szellemi és lelki fáradságától, attól a későbbiekben soha el nem múló fájdalmas hiányról, amelyet első fia (német katonák lőtték agyon 1944-ben), barátai és a körtvélyesi éden elvesztése jelentett számára.
Lesznai Anna levelei Hatvany Lajosnak, [New York]
1957. október
„[...] csak egy hely van a világon, ahol élni igazán szép volt: odahaza. Itt nyáron órákig elnézem a tengert [...] de nekem az otthoni kert százszorta szebbnek látszott. Ez is szép – az is szép persze. – Tán a fiatalság tette oly széppé az 'odahazát' – tudja Isten.”
1958. február 14.
„Rettenetesen vágyom haza – de hát – Hála a jó Istennek, Gerg [Gergely Tibor] megszokta itt, nehezen, de mégis eleget keres itt a megélhetésre, és legalább egy világrészben vagyok gyermekeimmel és unokáimmal, hála Istennek. Néhány nagyon jó barátom is van itt, a pestiek és bécsiek sorában.”
1960. december 28.
„[...] hiányzik az otthoni világ, a gyerekkor gyökerei – és néha fáj, hogy az a néhány szép vers, amit írtam, az a sok jó magyar hímzés, amit bőséggel ráztam ki ujjaimból – az a kis szerény oeuvre, amit magaménak mondhatok – elsikkadt és elkallódott az idegen talajban. De máskor meg azt mondom, hogy ez nem nagy hiba! Van sok jó vers, jó hímzés és képecske a világon, csak a világ is világ legyen – továbbra is emberek világa, és nem idegen csillagzatoké. Szóval, legyen bor, búza és Békesség – és az ember a régi melegszívű és vérű, jó és gonosz, bölcs és bolond teremtmény maradjon – aki még a zsidó időszámítást is eltörpítő ősidők óta volt: természeti lény.”
Lesznai minden „öltésével” – verseivel, meséivel, terveivel, regényével – belehímezte, beleszőtte, kioldozhatatlanul „belebogozta” magát a magyar művészetbe, sok-sok csodálója lelkébe, szívébe és szemébe. Hitt egy csak általa beteljesíthető küldetésben, miszerint életet és művet egybemosva, a személyiséget és a legfontosabb értékeket látvánnyá és olvashatóvá téve, ornamensekkel, letisztult formákba váltva neki kell elmondani az „életmesét”, és megalkotni az élet meséjét, egy kivágást a mágikus végtelen csodálatos teremtményekkel zsúfolt szőnyegéből.
Török Petra