Breuer Marcell

Breuer Marcell a legnevesebb magyarországi zsidó építész és formatervező Pécset született és a világhírű Bauhausban tanult, ahol mindössze huszonkét évesen ő lett a legfiatalabb tanár az asztalosműhelyben.

Érdekes módon áttörése nem az építészetben valósult meg, hanem a bútortervezésben. Noha a csőbútor a húszas években technológiailag nem jelentett újdonságot – a 19. században már nagy sorozatokban gyártották –, Breuer hangolta össze a Bauhaus és a modernizmus minimalista, illetve gépi esztétikájával és a modul-koordinációval. Az 1924-ben tervezett, hajlított és nikkelezett, illetve feketére festett acélcsőből és vászonból készült székek bizonyultak az egyébként financiálisan nem túl sikeres Bauhaus legkeresettebb árucikkének. A Wassily fotel (1925–1928) Wassily Kandinszkij festő, bauhausi mester-kolléga tiszteletére kapta nevét, és a Bauhaus kori luxusvillákba szánták. A vászon és kifinomult erőjátéka révén fotelszerű élmény beleülni, míg tömege minimális és a korabeli absztrakt festészet formáinak térbeültetéseként is felfogható.


Walter Gropiustól és Moholy-Nagy Lászlótól eltérően Breuer gyakorlati ember, a Bauhaus műhelyszelleme áthatja egész karrierjét – hozzáállása sosem ortodox, inkább rugalmas és művészi. Bár a zsidóság nem érhető tetten sem gondolkodásában, sem alkotásaiban, a zsidó sorsot ő sem kerülhette el: Németországból Svájcba, vissza Magyarországra, majd Angliába és végül az Egyesült Államokba ment.

1928-ban Gropiusszal együtt ő is elhagyta a Bauhaust, a függetlenedéssel jár a gyorsan érő tehetség. Ekkor épült a Harnischmachernek tervezett háza Wiesbadenben és az elegáns Dollertal lakások Zürichben Siegfried Giedion, a modern építészetelmélet zsidó származású korifeusa számára. Breuer ekkor vált neves építésszé.

1934-ben hazaköltözött Budapestre. Fischer Józseffel és Molnár Farkassal társulva első díjat nyert a Budapesti Nemzetközi Vásár tervpályázatán, de a Bauhausban folytatott tanulmányait nem fogadták el építész végzettségnek, ezért a Mérnöki Kamara nem vette fel tagjai közé, és építészi-tervezési tevékenységet nem folytathatott. 1935-ben Angliába ment.

1937-ben már Harvardban találjuk, ahol 1940-ig Walter Gropius partnere és professzortársa.

Legjelentősebb épületei csak a második világháborút követő lázas építkezések során születtek meg. Építészi világkarrierje egybeesik a korai modern dogmák háború utáni lazulásával, az ötvenes évektől az építészet újabb, brutalizmusnak is nevezett elszobrásziasodásával.

Az UNESCO székház Párizsban Breuer legnagyobb épülete. Az Y alaprajzú hatalmas irodaház utcai oldalán íves homlokzatával egy jellegzetesen félköríves térbe kíván besimulni, udvari oldalán viszont intim japánkertet képez. A gyűlésterem külön található egy brutalista beton szerkezetű tömegben. Mégis, az együttes idegen testnek hat Párizs városszövetében.


Breuer legszerencsésebb kései alkotása, a Whitney Museum of American Art New Yorkban felfelé tágul, mint a Guggenheim Museum (Frank Lloyd Wright), de azzal ellentétben nagyon ügyesen kapcsolódik az utcához egy hídtagon keresztül, mely az utcaszint alatti térbe enged betekintést. A múzeum introvertált épület, ötletszerűen elhelyezett békaszemszerű ablakai dinamizálják a zárt homlokzatot.


Számos 20. századi építész tervezett bútort is (Ludwig Mies van der Rohe, Alvar Aalto, Le Corbusier is megpróbált jeleskedni a műfajban), de számukra ez inkább kirándulás az építészet szigora elől. Breuernál ez fordítva volt: a designból ment az építészet felé, merész formájú alkotásaihoz csak a modern építészet szigorának alkonyán nyílt igazán lehetőség.

Klein Rudolf