Gut Árpád

Erec-izraeli életműve
Gut Árpád (Ábrahám) 1921 márciusában alijázott Budapestről Erec-Izraelbe. Jól menő tervezőirodát hagyott hátra, melyet 1908-ban alapított üzlettársával és barátjával, Gergely Jenővel, és amely a legfontosabb irodák közé tartozott Magyarországon. Tizenkét éves közös munkájuknak eredménye hidak, köz- és lakóépületek, gyárak, ipari létesítmények, víztárolók és víztornyok, gabonasilók, székházak és katonai bázisok, összesen hatszázötvennégy vasbeton és acélszerkezetes épület tervezése és megépítése Magyarországon és külföldön. Valószínű, hogy életrajza részeként készítette el Gut azt a hat részletes listát, melyen az épületfajták szerint csoportosította mérnöki munkáját.


Gut 1877-ben született a nyugat-magyarországi Kéthelyen, apja tanár volt. Az elemi iskolában zsidó nevelést kapott. Középiskolába Budapestre küldték, a híres Markó utcai Katolikus Főgimnáziumba, ahol kiemelkedő matematikai tehetségére felfigyeltek, és kiváló tanulónak számított. A gimnázium után a Műegyetemen folytatott mérnöki tanulmányokat.


Gut a Műegyetem legjobb tanárainál tanult, neves kutatóknál, a hídépítés szaktekintélyénél, Krendl Antalnál, aki hatott pályájára, és akinek nyomdokaiban járt. Gut Árpádot 1901-ben avatták mérnökké.


Mérnöki pályáját gyakornokként kezdte a nagy magyarországi vállalat, a Ganz Danubius tervezőirodájában, és hidak, vasbeton s acélszerkezetes nagyméretű építmények tervezésére szakosodott. Tervezőirodai munkáját Magyarország és Közép-Európa kiemelkedő mérnökei irányították.


Gut alijázását nem kizárólag a cionizmus motiválta. Nem volt tagja a Makkabea diákegyesületnek, ahol cionista szellemben nevelkedhetett volna, de cionista barátai – Beregi Ármin és Bisseliches Mór – nagy hatást tettek rá: még a Magyarországi Cionista Szervezet tagdíját, cionista sekelt is vásárolt Beregitől. Orosz fogsága idején közeledett még inkább a cionizmushoz.

Gut Árpádot az első világháborúban, 1914-ben sorozták be az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregébe. A katonaság kihasználta szakmai tudását a kelet-galíciai przemyśli erődök építésénél.


Egy évvel később, amikor az oroszok elfoglalták a térséget, Gut fogságba esett. A turkisztáni hadifogolytáborban a magyar tisztek zsidó hadifoglyok iránti ellenséges bánásmódjával szembesült, és arra a következtetésre jutott, hogy mély szakadék tátong magyarok és zsidók között, ezért nem lehetséges a zsidó–magyar együttélés a háború utáni Magyarországon.

Amikor 1918-ban visszatért a fogságból Magyarországra s ismét dolgozni kezdett, érzékelhette a háború után fokozódó antiszemitizmust, és megérlelődött benne a hadifogság idején formálódó alijázás gondolata. De az utolsó csepp a pohárban egy háborúban megsérült híd felavatása volt. Gut részt vett a híd helyreállítási munkálataiban, ahogy Dina Milano, Gut unokájának szavaiból is kiderül: „Tervezte és helyreállította az egyik budapesti hidat, de nem hívták meg a híd felavatási ünnepségére, mert zsidó volt. Ekkor határozta el véglegesen, hogy elhagyja Magyarországot.”

Az Erec-Izraelbe érkezése és munkába állása után Gut minden második évben Európába utazott, és ilyenkor Magyarországra is ellátogatott. A Magyarországi Olék Szövetségének 1946-ban, az erec-izraeli magyar jisuv fennállásának huszonötödik évfordulójára készült kiadványban megjelent, vele készült interjúban nyoma sincs annak, hogy Gut megbánta volna döntését, ellenkezőleg, megelégedettségének adott hangot.


Miután Gut sikeresen beilleszkedett az erec-izraeli életbe, került sor a család egyesítésére. Felesége, Kornélia és két fiuk, Endre és Pál 1922 májusában hagyta el Magyarországot és érkezett hozzá Tel-Aviba. Gut fiai később mérnöki tanulmányokat végeztek külföldön, majd apjuk tervezőirodájában évekig dolgoztak együtt. Az első időkben a Gut család Tel-Aviv különböző részein lakott, amíg Gut fel nem építette a Trumpeldor utca 13. szám alatt álló villát, amely nagy udvarának és a vendégszerető házigazdának köszönhetően minden szombaton vendégekkel telt meg.


Gut Árpád Tel-Avivban halt meg 1948. május 24-én, Izrael Állam kikiáltása után tíz nappal. Huszonhét erec-izraeli termékeny év után lenyűgöző életművet, rendkívüli építményeket hagyott hátra. Az általa tervezett és épített több mint harminc létesítmény gazdag fényképanyagát unokái őrzik.

A tel-avivi kaszinó
Gut szakmai felkészültségének ismeretében nem csodálkozhatunk azon, hogy Erec-Izraelbe érkezése után azonnal munkát talált.


A Galé Aviv (Aviv hullámai) nevű kaszinót 1922-ben nyitották meg a tel-avivi tengerparton. Nem játékkaszinó volt, hanem zenés kávéház és étterem, a húszas–harmincas években a művészek, a szellemi elit és a tel-avivi hírességek találkozóhelye. A pincérek szmokingban fogadták a vendégeket, a magas árak is hozzátartoztak a kaszinó előkelő légköréhez, a hely gazdájának, az Odesszából érkezett Salomon Grigorevich Krasnovsky elképzelésének megfelelően, aki Tel-Aviv éjszakai életét kívánta élénkíteni. Krasnovsky a beruházás feltételéül szabta, hogy a városháza gondoskodjon a kaszinóhoz vezető útról. A polgármester, Dizengoff engedett a kérésnek, megváltoztatta az Allenby utca kijelölt irányát, amely így a tengerpart felé kanyarodott.

Az építész, Yehuda Megidovich Odesszában tanult, és a kávéházat odesszai mintára tervezte. A kaszinó eklektikus stílusban épült, de nem a helyi – mint például a Herzlia Gimnázium vagy a Bialik-ház –, hanem az európai eklektika hatását mutatta. Az épület stílusjegyei a feltűnő, kőből készült és barokk stílust imitáló díszes mellvédek mellett a nagy, négyszögletes vagy ívelt ablakok, a formatervezett kandeláberek és a homlokzat impozáns lépcsőfeljárója, amely a nagyterembe, a második emeleten található étterembe vezetett. A harmadik emelet nyitott tetőteraszán kávéház fogadta a vendégeket, a nagyobbrészt pillérekből álló földszint pedig rányúlt a tengerre, és árnyékot adott a tengerparton időzőknek.


Gut a tervezés szerkezeti megoldásához járult hozzá: az épület vasbeton vázát tervezte, amely lehetővé tette az építész elképzelésének megfelelő térformálást. A források tanúsága szerint Gut pillérekre helyezte az épületet. A kaszinóról készült fényképeket tanulmányozva jól látszik, hogy a betonpillérek kiszélesített fejezete tartotta a borda nélküli síklemez födémet, amit gombafödémnek is neveznek. Abban az időben senki sem tudta megoldani a pillérek tengerbe süllyesztésének mérnöki problémáját. Gut hídépítésben szerzett tapasztalatának köszönhető, hogy sikeresen mélyesztette és rögzítette a pilléreket a tengerfenékbe.

Az évek során a kaszinót súlyos veszteségek érték: télen a viharos időben zárva tartott, a hullámok is roncsolták, megrepesztették a pilléreket. A városháza végül az épület szanálása mellett döntött. A kaszinót 1939-ben felrobbantották.

A nagy zsinagóga
A tel-avivi nagy zsinagóga építésének első tervét a berlini építész, Alexander Baerwald nyújtotta be 1914-ben, de az első világháború miatt a terv nem valósulhatott meg. A háború után, 1920-ban Tel-Aviv műszaki bizottsága pályázatot írt ki az Allenby utca egyik telkén felépülő zsinagóga tervezésére. A pályázatot Yehuda Megidovich építész nyerte, aki helyi eklektikus stílusú épületet tervezett keleti stílusjegyekkel, kupolával és lándzsaíves ablakokkal, valamint zsidó motívumokkal: Dávid-csillagok az ablakokon és törvénytábla a bejárat fölött. 1921 novemberében helyezték el az épület alapkövét, de technikailag megoldatlan maradt a duplafalú kupola megépítése: a nagy súlyt nem bírták el a falak.

1926-ig használták a kupola nélküli zsinagóga elkészült szárnyépületeit. Hogy felépíthessék a kupolát, Megidovich tervét elküldték Baerwaldhoz Berlinbe, és felkérték, találjon megoldást a kupola építésére, igazítsa a tervet az új építészeti irányzatokhoz. De Baerwald javaslatát elutasították. Egy év elteltével, miután Baerwald alijázott, újabb tervet nyújtott be, de ezt is elvetették. Ezután a város mérnöke, Dov Herskovich készítette el a zsinagóga befejezésének tervét, javaslatát elfogadták. Rothschild báró önzetlen adományának köszönhető, hogy1930-ban befejezték a zsinagóga építését. Gut oldotta meg a kupolaépítést úgy, hogy megerősítette a tartószerkezetet, kiiktatta a belső kupolát, ezzel csökkentve a súlyát. Acélszerkezetes kupolát tervezett, és kívülről rézzel borította. Építészeti változtatásokra is sor került, eltűntek a keleti stílusjegyek, az épület modernebb formát nyert.


A tel-avivi nagy zsinagóga (Allenby utca 110., az Ahad Haam utca sarka) Arie Elhanani építész munkája nyomán megváltozott. A hatvanas évek építészeti stílusához igazodva Elhanani 1969-ben az épülettel egy magasságú csupasz betonoszlopokra támaszkodó nyitott árkádsorral vette körül a zsinagógát. A Gut által tervezett kupola változatlan, igaz, az utcáról nehéz rálátni.


A Gut-híd
Gut mérnök életművének csúcsa a szíriai Al Raqqa városban, az Eufrátesz folyón átívelő híd. Tervezése és gyors kivitelezése kiemelkedő mérnöki munkává avatja a hidat.

Az 1942 elején kialakult új geopolitikai helyzet arra az eshetőségre irányította a közel-keleti brit katonai vezetés figyelmét, hogy a németek kétfrontos támadást indíthatnak Szíria felé. A Sínai sivatag felől észak felé és Észak-Törökországból déli irányba, majd a csapatok egyesítésével elvághatják a brit hadtestek útját a térségben. Erre az esetre a britek a Perzsia felé való visszavonulást tervezték. Ha mindez bekövetkezett volna, a Szíriában állomásozó tízedik hadtest nem tudott volna kelet felé visszavonulni, mivel az Eufráteszen nem volt erre alkalmas híd.

Úgy döntöttek, hogy mielőbb föl kell építeni egy nagy teherbírású hidat az Eufrátesz stratégiai fontosságú szíriai szakaszán. A parancsnokság a királyi hadsereg műszaki alakulatát bízta meg az Eufrátesz folyón átvezető híd tervezésével. A válaszból kiderült, hogy a hídépítés két évig fog tartani. A gyors visszavonuláshoz, az egységek mentéséhez azonban ennél rövidebb idő alatt megvalósítható megoldást kerestek. A parancsnokság a hídépítésben jártas neves mérnökhöz, Guthoz fordult. A felkérés követelményként írta elő, hogy a munkát három hónapon belül be kell fejezni, és az építőanyag-használattal kapcsolatban felhívta a figyelmet a vashiányra – Gut elfogadta a felkérést.

A terv műszaki követelménye a következő volt: olyan hidat kell tervezni, amely elbírja a két sávban egymás mellett egyszerre haladó, egyenként negyventonnás tankokat; a híd hatszázhatvan méter hosszú és tizenhét méter széles legyen, két járdával a katonák és két sávval a tankok részére; az egyik sávot a kilencedik hadtest utánpótlására használják majd.


Gut három nap alatt elkészült a tervezéssel. A vashiány miatt a brit hadsereg által felajánlott újrahasznosítható anyagokkal dolgozott: az olaszok haifai bombázásakor deformálódott olajos hordók adták a nyersanyagot a híd egyik oldalán a kétezer tonna összsúlyú hosszanti gerendákhoz, a Bagdadból hozott és olajfúrásnál használt csövekből pedig a híd pillérei készültek. Gut tízesével fúratta be őket a folyómederbe, és betont öntetett közéjük. Tervei szerint a hidat a folyó mindkét partjáról kezdték el építeni, két különböző eljárás szerint. A déli oldal acélból, az északi oldal betonból épült, valószínűleg a folyó két partjának eltérő mélysége vagy a szűkös nyersanyagellátás miatt.

A hídhoz az előre gyártott vaselemek a Gut és fiai vasszerkezetgyárban készültek Rison Lecion ipari negyedében, az üzemet Gut és társa, Gurevich alapította 1937-ben.


A híd részeit szárazföldi és légi úton szállították a helyszínre, és ott állították őket össze. Gut nem egyedül szervezte meg a munkafolyamatot, munkatársa, Salpéter Gyula (Julius) a kezdetektől Gut gyárában dolgozott, majd a társa lett. Az Eufráteszi hídépítés tervét Gut készítette, a munkát is ő vezette a helyszínen. Salpéter felelt a palesztinai munkáért: az építőanyagért, a híd részeinek elkészítéséért, Szíriába szállításukért.

A hídépítés fúrási munkálatait az Eufrátesz tavaszi áradása akadályozta, a munka szünetelt, az áradás nagy károkat okozott.


Ahogy az ár elvonult, a munka feszített ütemben, éjjel-nappal folytatódott. A különböző nemzetiségű munkások – zsidók, arabok, angolok, ausztrálok és új-zélandiak – egy célért dolgoztak, brit tisztek szoros felügyelete mellett.


1942 júniusában ünnepélyes keretek között avatták fel a hidat, majd átadták a forgalomnak. Bár háborús célra épült, békében is jó szolgálatot tett. A háború után Szíria megvette a hidat az angoloktól, és azóta Al Raqqa híd a neve.

A Gut iránti tisztelet jeléül a munkájával elégedett angolok ünnepség keretében avatták föl a hídra helyezett emléktáblát.



A The Palestine Post című lapban rövid újságcikk jelent meg az új hídról 1942. július 8-án. Híd épült újrahasznosított acélból – A Hadügyminisztérium nagyszabású terve címmel. A cikk nem említi a híd helyét és egyéb adatait, ebből megérthetjük, hogy ezek titkosak voltak.


Gut Árpád nem volt szegény ember, nem anyagi érdek miatt állt az újítók első vonalába Erec-Izraelben, hanem hivatásszeretete, kreatív gondolkodása, bonyolult szakmai feladatok megoldása vezette, és a vágy, hogy a felépülő
Erec-Izraelt európai szintre fejlessze.

Adina Stern
Héberből fordította Kónya Judit