Szóbel Géza

Első mestere Komáromban Harmos Károly volt, aki megtanította ugyan a művészi látásmódra, de ennél többet nem tudott tanítványának nyújtani. Több forrás szerint rövid ideig Budapesten tanult, de a Képzőművészeti Főiskola diákjai közt nem találni a nevét. A prágai Ukrán Akadémiára iratkozott be, majd Párizsban Fernand Léger tanítványa lett. Egy rövidebb berlini tartózkodása során megismerkedett a német expresszionizmussal, a harmincas évek első felében újra Prágában élt. 1934-ben a Prímáspalotában rendezett önálló kiállítást. Még ugyanabban az évben megnősült, és francia feleségével Párizsban telepedett le.

Első párizsi egyéni kiállítása a Galerie du Journal des Beaux Arts-ban 1937-ben kedvező fogadtatásra talált. Ebben az időben szívesen készített élénk színű akvarelleket és nagyméretű, lazúrosan festett olajképeket, melyeken az absztrakt elemek szürrealista figurákkal keveredtek. 1934-től rendszeresen kiállított a Függetlenek Szalonján és a Májusi Szalonon, 1936 júniusában pedig a lisszaboni Salas de Quintas-ban Artistos Modernes Independentes című nemzetközi kiállításon. 1937-ben Jeanne Bucher felkérésére, számos művésszel együtt, Szóbel is részt vett a spanyol gyerekek megsegítésére rendezett csoportos kiállításon. 1938-ban a Galerie Montparnasse-ban az öttagú L’Equipe egyik résztvevőjeként ugyancsak szürrealizmusba hajló képeket állított ki.

1939-től a Franciaországban alakult csehszlovák katonai egység önkénteseként francia földön, majd Angliában harcolt. Tragikus élményeit és az emberi kegyetlenségről szerzett személyes tapasztalatait 1942-ben Civilisation címmel kiadott, negyven rajzból álló albumában, és a londoni Victoria and Albert Museumban rendezett kiállításon tárta a nyilvánosság elé. A fizikai és lelki gyötrelmeket megdöbbentő erővel tolmácsoló rajzokat az album előszavának írója, Jan Stránský Goyának A háború borzalmai (1810) című grafikai sorozatához hasonlította.


1943-ban Dávid csillaga címmel, a belfasti Museum and Art Gallery-ben rendezte meg azt a több mint száz rajzból és öt festményből álló kiállítást, amely az európai zsidóság üldöztetésére, szenvedéseire hívta fel a figyelmet. A katalógus szövegét Jan Masaryk és Herbert Read írta.

A háború befejezése után hazautazott Komáromba, de deportált családjából senkit sem talált életben. A hír annyira megrázta, hogy soha többé nem tért vissza. 1945-ben a párizsi Galerie Vendôme kiállítást rendezett háború alatt készült munkáiból, köztük egyik legfontosabb festménye, a Lidice.


Párizsban élt, de gyakran kelt útra. Ellátogatott Londonba és Rómába, bejárta Belgiumot, Hollandiát, Svájcot, Írországot, Ausztriát, Szicíliát és Franciaország különböző vidékeit. 1953-ban hosszabb időt töltött barátjával, John Steinbeckkel a Loire völgyében. Időközben számos városban, így többek között Genfben, Londonban, Rotterdamban, Dublinban rendeztek kiállítást munkáiból.

A háború utáni évek szögletes vonalú, geometrikus szerkesztésű, de többnyire figuratív képeit már az ötvenes évek első éveiben olyan munkák váltották fel, amelyeket elsősorban a ritmus fontossága és az jellemezte, hogy a realitásból indult ugyan ki, de egészen az absztrakció határát súrolva elszakadt az eredendő formáktól. 1951-ben a Galerie de Beaune-ban Vision rythmée címmel rendezett kiállításán és a Galerie de France-ban 1951 decemberében bemutatott képei között is találhatók ilyenek.


Élete utolsó éveiben a Párizzsal szomszédos Boulogne sur Seine-ben élt. 1963-ban, a Galerie Blumenthalban rendezett egyéni kiállításának bezárása előtt néhány nappal, lakása közelében, autójában ülve érte a hirtelen halál.

Cserba Júlia, Magyar képzőművészek Franciaországban, 1903–2005 (Vince Kiadó, 2006) című kötetben megjelent szöveg rövidített változata