Réth gyermekkorában Mednyánszky László növendéke volt, aki nemcsak festeni tanította, hanem a buddhizmusról, a tibeti és hindu művészetről is sokat beszélt neki, ez mély nyomot hagyott a fiatal festőben. 1903-ban Nagybányára ment festeni, ám ugyanabban az évben már útra is kelt. Először Párizsba utazott, majd Farkas István társaságában több hónapot Olaszországban töltött. 1904-ben Budapesten beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, de elsősorban Ferenczy Károly irányítása mellett Nagybányán dolgozott. 1905-ben Párizsba ment, és bár Nagybányára még visszajárt, és hazai tárlatokon is kiállított, végleg Franciaországban telepedett le. Festészetére döntő befolyással Cézanne képei és a Guimet Múzeumban megismert hindu és khmer művészet volt.
Réth Alfréd francia nyelvű, kéziratos önéletrajza, 1948
„Első alkalommal az 1910–1911-es Őszi Szalonon és a Függetlenek Szalonján állítottam ki. Anélkül, hogy bárkit ismertem volna Párizsban, az Őszi Szalonon nagyon jól fogadták, amit beküldtem, Henri Matisse és Rouault mellé tették ki.”
Időnként, elhagyva Párizst, Bretagne-ban és Normandiában töltött hosszabb időt. Sok kikötőről, tengerparti tájról készített alkotása származik ebből az időszakból. 1913-ban Herwarth Walden meghívására a berlini Der Sturm galériában állított ki. A kubista képek mellett ekkor jelentkezett először azokkal az alkotásaival is, melyeket az egyenes és görbe vonalak kapcsolatának nevezett. 1913-ban részt vett a budapesti Művészház tárlatán, 1914-ben pedig Berthe Weill galériájában volt önálló kiállítása.
Az első világháború alatt internálták, több évet töltött házi őrizetben. Csak 1920-ban tért vissza Párizsba. 1922-ben Budapesten, a Belvedere Szalonban megrendezett kiállításán tájképeket, figurális kompozíciókat és arcképtanulmányokat, főként akvarelleket és rajzokat állított ki.
1923 májusában és 1924 októberében részt vett a Belvedere-ben rendezett csoportos kiállításon, 1925-ben a
l’Art d’Aujourd’hui (Mai művészet) című nagyszabású nemzetközi tárlaton, 1930-ban a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) Nemzeti Szalonban rendezett tárlatán, 1931-ben a magyar művészeket felsorakoztató tárlaton (
Art Hongrois Moderne), 1935-ben majd 1939-ben egyéni kiállítása volt.
A húszas évek második felében készült figuratív alkotásai közül néhány már jelzi, hogy érdeklődése fokozatosan újra az absztrakt felé fordult.
1933-ban csatlakozott az Abstraction–Création-csoporthoz. 1935-ben készítette első többdimenziós képét: a fából kivágott, főleg korongszerű színes elemeket úgy illesztette egymáshoz, hogy azok a kép alapsíkjához képest előrébb vagy hátrább helyezkednek el.
A második világháború alatt, Párizst elhagyva, Chantilly-ban húzódott meg, ahol a lehetőségek hiányában csak rajzokat készített.
A háború után, egészen 1960-ig, körökből, ívekből álló kompozíciókat készített, de ekkor a formáknál már jobban érdekelték az anyagok: homokot, összedarált tojáshéjat, fémeket, salakot, tégla- és szénport vitt fel vászonra és fára, a maga által kikísérletezett speciális ragasztási technikával. Ezeket a képeit az
Anyagok harmóniájának nevezte.
Életének utolsó öt évében készült figurális képein a több évtizedes alkotóút összegződik. Női, férfi alakjai a kubista korszakot idézik, ruháikat valódi, keleti mintás textilből ragasztotta, és a több síkban szerkesztett képek háttere többnyire szögletes, színes mezőkre tagolódik.
A legteljesebb retrospektív kiállítást 1984-ben, születésének századik évfordulóján az albi-i Toulouse-Lautrec Múzeumban rendezték. 2003-ban, első ízben Magyarországon, a Budapest Galéria és a Francia Intézet mutatta be gyűjteményes kiállítás keretében munkásságát.
Cserba Júlia,
Magyar képzőművészek Franciaországban, 1903–2005 (Vince Kiadó, 2006) című kötetben megjelent szöveg rövidített változata