Munka-kör

A húszas évek derekán konszolidálódni látszott a helyzet Magyarországon. Kassák Lajos is visszatért Bécsből Budapestre, és 1927-ben elindította újabb baloldali, avantgárd lapját, a kezdetben inkább képzőművészeti irányultságú, idővel pedig egyre nagyobb politikai hangsúlyt kapó Munkát. A megalakuló lapot örömmel fogadták, és a Munka-körhöz lelkesen csatlakoztak a Képzőművészeti Főiskolának azok a növendékei, köztük Trauner Sándor, Kepes György és Vajda Lajos, akik 1929-ben saját progresszív csoportot alakítottak.

Trauner ekkoriban főleg a konstruktívizmus és a szürrealizmus egyidejű érintettségéről tanúskodó, alkalmanként a szovjet filmművészet hatásait mutató fotómontázzsal ötvözött képeivel hívta fel magára a figyelmet. Rajzait DOR néven jelentette meg a MA-ban. 1929 decemberében elhagyta az egyre inkább jobbra tolódó Magyarországot, és Párizsba ment. Itt vált a filmművészet többszörös César- és Oscar-díjas díszlettervezőjévé.

1930-ban Kepes és Vajda is külföldre távozott, de míg Vajda egy idő után hazatért, Kepes György végleg elhagyta Magyarországot. Néhány berlini év után, 1936-ban Londonba költözött, majd a következő évben, Moholy-Nagy felkérésére a chicagoi New Bauhaus tanára lett. A művészetet a tudománnyal összekapcsoló Kepes nyugalomba vonulásáig, 1974-ig, az általa alapított Center for Advanced Visual Studies igazgatója volt.

Vajda Lajost a Párizsban töltött mintegy három és fél év nagyban hozzásegítette saját, népi, vallási motívumokat, szimbólumokat absztrakt és szürrealista jegyekkel ötvöző nyelvezetének kialakításához. Új elképzelésekkel teli, kiforrott művészként tért haza 1934-ben, de rossz időszakban: Magyarországon ekkor már kizárólag a nacionalista és keresztényszellemű művészet számíthatott hivatalos elismerésre, a Főiskola is nyíltan jobboldali eszmék támogatójává vált. Vajda képeit csak szűk körben, barátai műtermében, valamint az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) Művészakció csoportos tárlatain mutathatta be. Munkássága ennek ellenére meghatározó hatást gyakorolt, nemcsak nyitott szellemű kortársaira, hanem a háború utáni Európai Iskola több tagjára, sőt a további évek művészgenerációira is. Munkaszolgálatban kiújult tüdőbaja 1941-ben, harminchárom évesen vetett véget e nagyszerű művész életének.

A harmincas évek közepétől, a Horthy-rendszer és a mindenhol erősödő fasizmus elől emigráló művészek sokasága keresett menedéket Európában, és azon túl. Keserves utat járt be Nemes Endre, aki Prágából 1938-ban Finnországba ment, kiutasítása után Norvégiában keresett menedéket, de onnan is távozni kényszerült, míg végül Svédországban talált védelmet, és haláláig ott is élt. Orbán Dezső, aki 1939-ben kelt útra családjával, meg sem állt Ausztráliáig. A fotós Robert Capa és Lucien Aigner az Egyesült Államokba ment. Párizsba, onnan pedig 1942-ben Zürichbe menekült a később nemzetközi hírnevet szerzett, reliefjeihez ipari elemeket, csavarokat, csöveket felhasználó, újító szobrász, Kemény Zoltán és felesége, a festőművész Szemere Lenke.

Cserba Júlia