Kluger Zoltán

a főfotós, 1933–1958
Kluger Zoltán Magyarországon született, a magyarországi fotótörténetben és a zsidó hitközség berkeiben mégis is szinte teljesen ismeretlen volt. Az első világháborúban légifotósként szolgált az osztrák-magyar légierő kötelékében, számos érdemrenddel jutalmazták kitűnő és merész helytállását. Valószínűleg itt sajátította el a fényképészet alapjait.

Kluger, kortárs fényképésztársaihoz hasonlóan, a húszas évek végén érkezett Berlinbe, és a német képes újságok szabadúszó fotóriportereként dolgozott társával, Szigeti Vilmossal (Wilhelm von Szigeti) együtt. Többek között a Berliner Illustrierte Zeitung, az Uhu, a RegPress lapjain jelentek meg munkái. Berlinben sajátította el a szakmai ismereteket, magába szívta a kor szellemét, hangulatát, ismerkedett meg a korszak kultúrájával és fotográfiájával. Találkozott Nahman Schifrinnel, későbbi munkatársával.

A berlini napilapok szerkesztőségei, a fotóügynökségek és a könyvkiadók egyetlen központi városrészbe tömörültek, Kluger és Szigeti irodája ennek centrumában működött, a Fridrichstrasse 218-ban. Kluger neve, ahogy a Schifrin tulajdonában levő fotóügynökség is a bojkottálandó „zsidók és idegenek” listára került. Az 1933-ban közzétett új rendelet kimondta, hogy tőlük „tilos német újságnak fotót rendelni”. A berlini zsidó fotóügynökségek bezártak. Aki akkor elhagyta Berlint, megmenekült. Schifrin eladta ügynökségét, és Klugerrel együtt alijázott. Tel-Avivban telepedtek le.

1933 júniusában, a prágai cionista kongresszus alkalmával Nachman Schifrin felajánlotta Leo Hermann-nak, a Keren Hajeszod főtitkárának, hogy alapítson egy fotóriporter ügynökséget Erec-Izraelben. A tervezett fotószolgálat elsődleges célja a cionista eszme vizuális terjesztése volt világszerte.


1934. július végén, Mose (Sertok) Sarett közbenjárásával Kluger megkapta az állandó tartózkodási engedélyt (certifikát) Palesztinában, azzal az indoklással, hogy gazdasági szempontból „kívánatos személy”, és jelenleg nincs más szakember, aki hozzá hasonlóan végezhetné a munkát. Megalakult az Orient Press Photo Company, Schifrin igazgatásával, aki egyben betöltötte a producer, a terjesztő, a sofőr és a feliratozó feladatát is. Klugerrel, az ügynökség aktív fotósával bejárta az országot, szinte minden egyes nap máshol bukkant fel.


Idővel több fényképész közreműködése is szükségessé vált, akik Kluger, az ügynökség főfotósa irányításával dolgoztak. A munka a berlini fotóügynökségek gyakorlatát követte, a legtöbb felvételt ugyanaz a fényképész készítette, aki egyben a fotóügynökség társtulajdonosa is volt. A fotóügynökség irodája és a laboratórium először a Karmel utcában volt (a mai King George), 1937-től pedig a Dizengoff utca 97-99. számú épület pinceszintjére költözött. Kluger feleségével, Sárával és fiával, Paullal az épület harmadik emeleti lakásában lakott.


Kluger később belépett a hadsereg kötelékébe, és az erec-izraeli légifotózás kulcsembereként működött 1937 és 1947 között.


Kluger munkái különböző helyeken kerültek közlésre, dokumentum-propaganda célú kiállításokon fotomontázsok részeként, és időnként művészeti kiállításokon is. A fotók közlésének további formája a képeslap volt: először 1934-ben, a Palphot levelezőlap vállalattal együtt nyomtattak képeslapokat, 1935-ben pedig a Keren Kajemet Leizrael alapítvánnyal közösen kiadott képeslapok a második Makkabia eseményeit örökítették meg.


1938 márciusában Kluger, több fényképész munkatársával együtt fényképezte Hanita kibuc alapítását. 1938 decemberében és 1939 júniusában Kluger, aki Berlinben már dolgozott mozifilm fényképészként, csatlakozott Fred Dunkelhez, aki két, a korszellemnek megfelelő fotós utat szervezett, a felvételek az Önkéntes nép című film alapjául szolgáltak. A negyvenes évek elején a Dubek cég fotóalbumot jelentetett meg Védelem és sport címmel. Az album számos felvételét Kluger készítette az országban tett utazásai során, 1938–1939-ben.


1938 januárjában kiéleződött a nézeteltérés az Orient Press Photo Company és a cionista alapítványok között, hűségnyilatkozat megfogalmazása vált szükségessé, ennek során Schifrin sérelmezte a helyzetet: Kluger nem kapja meg időben a bérét, válságos idők járnak, közlekedési nehézség és az utakon leselkedő veszély súlyosbítja a helyzetüket. „Általános a nyugtalanság, még egy víztoronyra sem lehet felmászni, hogy onnan normális felvételeket készítsünk, ilyen helyzetben miért kell munkabeszüntetéssel fenyegetőzni?”

„Egy jó rendezés sokkal jobb egy silány fotózásnál”
A fotográfus Kluger pályája
A különböző archívumokban szétszórt Kluger-gyűjtemény időrendi áttekintése képet nyújt a fotográfuspálya állomásairól, változatos témáiról. Útja kezdetén Kluger energetikus munkáin érezhető a nemzetközi sajtó hatása: tüntetéseken, gyűléseken, kongresszusokon készített felvételek, fotók a keleti vásárról, egyetemek diplomaosztó ünnepségéről, a Weizman Intézet megnyitásáról, pillantás a jaffai arabok életébe, Arthur Wauchope főkormányzó részvétele különféle gazdasági és kulturális rendezvényeken, közéleti személyiségek portréi, utcajelenetek és tengerparti felvételek.


A fényképekből kiderül, hogy a fotográfusnak fontos, hogy képet készítsen az utca emberéről, de részt vegyen az elitréteg rendezvényein is, és a nemzetközi sajtó elvárásai szerint továbbítsa fotóhíreit az erec-izraeli–palesztinai életről. A felvételek – ahogy a későbbi, angol katonákról készült fotók vagy a Fehér könyv elleni tüntetéseken, a május 1-i felvonulásokon, az arab lázadás mentén zajló eseményekről vagy a Makkabiákon készült fényképek – arról tanúskodnak, hogy a lencsébe európai iskolát járt fényképész néz, aki alaposan ismeri a kor fotózási szemléletét. A hangsúly fokozatosan helyeződik át a helyi és a zsidó témákra. Egyre inkább az épülő és változó, a hely szellemét híven tükröző témák kerülnek lencsevégre.


Kluger az ikonszerű felvételekhez rendezési technikákat is igénybe vett, ugyanakkor nagyon finoman és érzékenyen kezelte a fotózást. Így születtek az újonnan létesült kibucokról és mosávokról készült képek, majd egy évvel később ugyanezeknek a helyeknek madártávlatból készített felvételei, a horizont, a környező táj, a föld, melyből kinőttek. A tűző nap ellen némi oltalmat nyújtó, sapkát viselő halucok, gyerekek, illegális bevándorlók, jemeni olék és holokauszt túlélők fényképei Erecbe érkezésük pillanatában, a Zsidó Brigád Európában 1945-ben, az illegális bevándorlók hajói, teheráni gyerekek az Erec felé vezető úton, az ifjúsági alija és tanulók a kibucban.


De Kluger elégedetlen volt.


A fejlődő, épülő településekről készült felvételek mellett a tánc és sport témájú fotók színvonala is említésre méltó. Ezeken a felvételeken Kluger térben és időben megállította a mozgást, kiemelte a tánc és a sport drámai jellegét.

1948 májusában megalakult Izrael Állam. A függetlenség kikiáltását számos fotóművész megörökítette (köztük Rudi Weissenstein, Beno Rothenberg, Slomo Kedar, Hans Pinn, Goldman Pál, Sasha Alexander, Frank Scherschel, valamint az itt vendégeskedő Robert Capa). Kluger Zoltán is, bár Paul Gross elmondása szerint az adat téves, Kluger nem tartózkodott a helyszínen, hanem Jichak Mirlin fényképezett.


A függetlenségi háború idején Kluger a hátországot, a Hagana és a Palmach hadgyakorlatait fényképezte (vagy újra Mirlin lett volna a fotós?), a harcokról nem maradt felvétele, csupán az előkészületekről és a hadgyakorlatokról.


Paradox módon a zsidó nemzet és haza történelmi csúcspontja egyben fordulópont a fényképész Kluger pályáján is.

Az államalapítással az izraeli fotózásban is új korszak köszöntött be. Most az aktuális valóság dinamikus bemutatása, a tömeges bevándorlás, a változó biztonsági, gazdasági és társadalmi helyzet, az állam mindennapi élete a fényképek tárgya.


Az izraeli fotográfia fejlődésnek indult a sajtó, a reklámipar, a propaganda, az állami és a magánágazatokon belül is. Az ipari és az intézményesített-propaganda fotózás, a nagy nemzeti projektek kísérőjeként, függetlenítette magát az állami alapítványok monopóliumától, és az intézményeken belül megalakultak a fotó osztályok. Új generáció indult útnak, sajtófotósok, intézmények és a katonaság fotóriporterei, akik teret hagyva az egészséges versenyszellemnek, korszerű felvételekkel gazdagították Izrael vizuális tárházát. Megalakult a kormány Sajtóosztálya, a fontosabb rendezvényeken, eseményeken számos sajtófotós jelent meg, és közzétették felvételeiket. Az Orient Press Photo Company jóvoltából 1949–1950-ben számos emlékezetes felvétel született az új bevándorlók, az olék nehézségeiről, megpróbáltatásairól, ideiglenes lakhelyükről, letelepedésükről az elhagyott arab falvakban, de a tel-avivi pezsgő életről is.

Epilógus
Az ötvenes évek elején Kluger munkája jelentősen megcsappant. Anyagi nehézségekkel küzdött, a kétségbeesés határán állt. Egyetlen fiát, Pault 1951-ben az izraeli légierő kiküldte az amerikai légierő műszaki továbbképzésére, és nem tért vissza hazájába. Az állam fennállásának tízedik évfordulóját fotóalbumok és fényképkiadványok egész sorával ünnepelte az izraeli fotóművészet. Az Orient Press Photo Company fejléces levélpapírján megjelent két szerény sor, de nem sokkal később el is tűnt onnan: „1933–1958 főfotós C. Kluger”. Ebben az esztendőben a fotóügynökség eredeti formájában meg is szűnt. Kluger Zoltán és felesége 1958 áprilisában kivándorolt Amerikába. New Yorkban Kluger fotós szaküzletet nyitott lakhelye közelében, a második sugárúton, ahol a magyar bevándorlók zöme élt. Fényképezőgépek, filmek eladásából, a vevőknek nyújtott tanácsadásból tartotta el magát.

Guy Raz
Héberből fordította Deutsch Olivér