Magyar szem Erec-Izraelben

Az új fényképészet

Az ötödik bevándorló hullám, elsősorban Németországból és Közép-Európából, 1929-ben kezdődött, és 1933-ban, a náci hatalomátvétel után megerősödött. Ez az alija fordulópontot jelentett az erec-izraeli fotózás történetében mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt. Az előző generáció, a romantikus és álmodozó úttörők (halucok) átadták helyüket a professzionális, modernizmust képviselő, részben az európai művészeti főiskolákon és képzőművészeti akadémiákon végzett fényképészeknek. Ezt a nemzedéket a Keren Kajemet Leizrael (Zsidó Nemzeti Alap) információs és propaganda osztálya tárt karokkal fogadta – szeretnék a zsidó nép államalapításának mozzanatait fotókon megörökíteni. Az új fotóművészet, az Európából hozott egyéni-művészi fotózás akadályokba ütközött, a cionista ideológia-propaganda Izrael visszahonosítását, a sivatag meghódítását, az új zsidó típust szeretné bemutatni.

Erec-Izraelben kialakult a cionista forradalmat teljes pompájában bemutató sematikus, esztétikus, zsidó fotográfia. Ez az irányzat a cionista felfogás szellemében allegóriákat és ethoszokat teremtett, és vissza-visszatért plakátokon, filmekben egészen a hetvenes évek elejéig. Az unalomig ismétlődő témák hőse az eszménykép, az új zsidó típus, fegyveres gyakorlaton vagy őrségben; mezőgazdasági ünnepek a kibucban vagy a mosávban; a földeken vagy építkezésen dolgozó férfiak és nők; földművelés mezőgazdasági gépekkel; új települések alapítása (homa és migdal – fal és torony); gyerekek az óvodában vagy az iskolapadban; országjárás és kirándulás.

Fejlődött a fotózsurnalisztika, a legtöbb fotográfus a németországi sajtóban szerzett tapasztalattal, Leika és Rolleiflex fényképezőgéppel felszerelve érkezett. A korabeli Erec-Izrael napilapjaiban megjelenő beszámolókon, fotókon érezhető az 1936-ban alapított amerikai Life magazin hatása, az 1938-tól kiadott brit Picture Post magazin stílusa. Az ereci lapok, a Haarec, a Davar, a Gazit, s az 1939-ben meginduló Jediot Aharonot már tágabb lehetőséget nyújtott a fényképészeknek, a jisuv kezdeti, naiv fotográfiai megközelítése kezdett hírközpontúvá és elfogadottá válni a sematikus felvételek mellett. A kereskedelmi célú fotózás is megindult. Az előző korszak romantikus és pasztorális felvételei helyébe, az európai és ereci véres eseményekre reagálva, egyben az államalapító folyamat részeként, az új korszak idillje, ideológiája és hősiessége lépett.

Az intézmény–fotográfus kapcsolat

A sematikus erec-izraeli fényképészet a cionista ideológia szellemében és a nehéz megélhetési feltételek mellett jött létre. Ebben a korszakban az Erec-Izraelben működő fotográfusok hozzájárultak ugyan az avantgárd iskola és az egyéni stílusú fotográfia megteremtéséhez, de együttműködtek a hivatalos intézményekkel is, felvételeik a kritikátlan tömegízlést és a propagandát szolgálták. Stílusukat eszközként használták. A korszak fényképészei közül kiemelkedik Kluger Zoltán és Helmar Lerski. Munkásságuknak volt a legnagyobb hatása a korszak művészi fotográfiájára.

A húszas években a cionista propaganda és ideológia szellemében megalakultak a nemzeti otthon felépítését támogató alapítványok (Keren Kajemet Leizrael és a Keren Hajeszod) fotográfiai osztályai. Együttműködésük, valamint egy időben a Szohnut (Zsidó Ügynökség) támogatása lehetővé tette, hogy uralják a fotópiacot, megszabják a rendeléseket, egy kézben tartsák a szerzői jogokat, és rendelkezzenek a negatívokkal is.

A propaganda színezetű felvételek eljutottak a külföldi befektetőkhöz, és bemutatásra kerültek az ideológiai céllal rendezett kiállításokon is. Az alapítványok propaganda kiállításai általában azonos sablon alapján készültek: az országot dicsőítő, írott szövegeket (bibliai, irodalmi vagy a cionista vezetők tollából származó idézeteket), a jisuv növekedését érzékeltető statisztikai adatokat, grafikonokat, táblázatokat az új, büszke, hazát építő zsidó típusról készült fényképekkel illusztrálták, anélkül, hogy a fotográfiát művészetként vagy a fotográfust művészként értékelték volna. Különbözött ezektől a kiállításoktól az a rendhagyó tárlat, melyet Fegyver és gazdaság, a nép és hazája címmel mutattak be a Tel-Aviv Múzeumban 1943-ban. A művészeteknek otthont nyújtó múzeumban bemutatásra kerültek Helmar Lerski művészi felvételei a Héber katonák sorozatból, valamint Kluger Zoltán új zsidó településekről készített légi felvételei. Ez a kiállítás számos, tengerentúli zsidó közösségbe is eljutott.

A zsidó sztereotípia

A nemzeti intézmények az új, hősies zsidó típus sztereotípiáját szeretnék megformálni: a megtermett, büszke, európai arcvonásokat viselő, szőke, egyéni jellemvonásoktól mentes, általában impozáns munkavégzés közben megörökített típust. A haluc jelképét, aki testestül-lelkestül a cionizmus megvalósításán ügyködik, aki mitológiai ikonná, a munkásmozgalom és a nemzeti intézmények sematikus szimbólumává válik. Ezzel az újonnan megformált típussal feledtethették a diaszpórában zsidóról alkotott képet, minimalizálhatták a helyi arab lakos alakját, akivel az ősi földért meg kell küzdeni. Az új sematikus zsidó típus a szovjet és a német sztereotípiák vonásaiból született, az ereci táj és fényviszonyok között.

A korszak vége – 1948

1948 májusában megalakult Izrael Állama, valóra vált a cionista eszme, a nemzeti célokat szolgáló fotográfia küldetése véget ért. Az alapítványok tevékenysége csökkent, a fotózás jellegét megszabó befolyásuk alábbhagyott. A cionista ideológia és a szolgálatába állított fotószemlélet mégsem veszített lendületéből, az államalapítás hatása a nemzeti és sematikus stílussal együtt érezhető szinte mindvégig az elkövetkező időszakban, egészen 1973-ig, a jom kipuri háborúig.

Guy Raz
Héberből fordította Deutsch Olivér