Avigdor Hameiri

és az első erec-izraeli kabaré, a Hakumkum

1927 májusában Tel-Avivban megnyílt az első erec-izraeli kabaré, Hakumkum – jelentése: A vízforraló –, az alapító igazgató az író és költő Avigdor Hameiri.

Több amatőr színtársulat működött már a század elejétől Palesztinában. Az első, önmagát hivatásosnak tekintő színjátszó társulat 1920-ban kezdte meg működését Bar Kohba néven. Egy esztendővel később alakult a Héber Erec-Izraeli Színház, később a drámaszínház és más társulatok. A húszas évek derekán sikeres Erec-Izraeli Színház 1924-ben alakult Berlinben, alapítói Erecből mentek Európába, hogy ott elsajátítsák a színészmesterséget. A színigazgató a moszkvai Habima tagja, Menahem Gnessin volt. Az Erec-Izraeli Színháznak sikerült támogatókat és művészeket toboroznia, színészei alijáztak. Baltazár címmel vitték színre a csaknem ötven előadást megért első darabjukat, ami ekkor rendkívüli sikernek számított. Ezekben az években indult, és több mint harminc évig működött egy másik színház, a Haohel (A sátor). 1927. május elsején pedig azt a hírt közölte a Haarec című napilap Erec százharmincezer főt számláló zsidó lakosságával, hogy „rendezők és írók egy csoportja Hakumkum néven társulatot alapított szatirikus darabok bemutatására [...], hogy humoros és komoly formában tükrözzék életünk eseményeit Erec-Izraelben és a diaszpórában”.

A színtársulatot Avigdor Hameiri, a magyar és héber nyelvű író, újságíró és költő vezette. Hameiri a kárpátaljai Ódávidházán született Feuerstein néven. Az első világháborúban az osztrák-magyar hadsereg tisztjeként megsebesült, és orosz hadifogságba esett.


1921-ben alijázott Palesztinába.


1922-ben héberesítette a nevét.


Palesztinában újságíróként és szerkesztőként működött, majd megindította saját folyóiratát is Lev Hadas (Új szív) és Hamahar (A Holnap) címen, és a cikkek többségének szerzőjeként a korabeli zsidó jisuv vezetőit és visszásságait vagy a briteket ostorozta.


Az elegánsan öltözködő Hameiri ismert figurája volt a tengerpart közelében az Allenby utcai kávéház – Seleg Levanon (Libanon Hava) – bohém művésztársaságának, zakója gomblyukába gyakran virágot tűzött.


A 19. század nyolcvanas éveitől Európában számos irodalmi kabaré működött, kisebb kávéházak és egyben stúdiószínházak, ahol művészeti kísérletek – költészet, műdal, szatirikus dialógusok és rögtönzött monológok – kerültek bemutatásra kis létszámú közönség előtt. A szórakoztató, vidám hangulatú előadások kifigurázták a nyárspolgári modort és a megrögzött társadalmi szokásokat. Az ifjú újságíró Hameiri ismerte a budapesti kabarét, és ez nagyban hozzájárulhatott az elhatározásához, hogy hasonló színházat nyisson Tel-Avivban.


Avigdor Hameiri bevonta a színházalapításba a Budapestről érkező Donát Eliezert is, négy fiatal színész társult hozzájuk, Rafael Klatchkin, Jakov Teiman, Jehudit Perkal és Katia Bat-Harim, valamint egy négyfős technikai stáb, köztük a festő-grafikus Peszah Ir-Saj (Irsai István), aki a húszas évek kubista stílusát követte, és többek között a díszletet, a műsorfüzetek és a plakátok tipográfiáját tervezte.


A társulat első programját teljes egészében Hameiri írta, a próbák négy hónapig tartottak, és első ízben 1927. május 1-én mutatták be Tel-Avivban, a Sulamit zeneiskola nagytermében, a Montefiori utcában, egyesek szerint százhatvan, mások szerint ötven-hatvan főnyi közönség előtt. A nagyérdemű terített asztalok mellett foglalt helyet és teázott. Az akkori fogalmak szerint a díszlet modern, a jelmez rendkívül elegáns volt, a férfiak szmokingot, térdnadrágot és selyem térdharisnyát, a nők pedig fehér szmokingot és szoknyát viseltek. A különlegesebb szerepek alakításához (rendőrök, halucok, arabok) a jelmezt további kellékek egészítették ki. A konferanszié, Eliezer Donát, szmokingban és csokornyakkendőben jelent meg, az összekötő szöveget mondta, és az ereci mindennapok különböző eseményeire utalt. A kétórás műsorban kabaréjeleneteket és dalokat adtak elő: a Hakumkum himnuszát; a diaszpóra zsidóságát kifigurázó szatírát; az izraeli himnusz, a Hatikva hangjaira, bábszínházat utánzó, halucokat kifigurázó jelenetet; opera-paródiát; a héber rendőrről s a rendőrségről szóló szatírát; és a kor egyik kedvelt slágerévé lett Valenszia című dalt.


A Haumkum plakátja háromszínnyomással készült. A társulat emblémája, a geometrikus stílusban rajzolt gőzölgő-fortyogó vízforraló Peszah Ir-Saj munkája.


A társulat első programja nem aratott különösebb sikert. A tel-avivi polgárok számára ismeretlen volt a kabaré jellegű, stúdiószínházi előadás, a terített asztalok mellett meglehetősen langyos volt a fogadtatás. Egy anekdota szerint az ismert festő, Reuven Rubin, az előadás végén egy üres cigarettásdobozt hajított a színpad felé és azt kiáltotta: „Miféle ripacskodás ez? Egyszer csak egy párizsi kabaréban találjuk magunkat, anélkül, hogy a párizsiakhoz hasonló tehetséggel adnák elő a műsort.”

A Sulamit zeneiskola egy további előadásnak adott otthont, majd ezt követte egy másik, a régi tel-avivi központi buszpályaudvar környékén, a keleti vásárcsarnok mezőgazdasági pavilonjában. 1927. május 18-án a Hakumkum Tel-Avivtól északra, a Bet Haam nagytermébe költözött (a mai El-Al épület helyén). Ez lett a Hakumkum társulat állandó otthona, és a színház műsorait egyre növekvő közönségsiker kísérte. A társulat Jeruzsálemben is fellépett, rendkívüli műsorokkal és délutáni, ifjúsági előadásokkal is.

A társulat első programja hússzor került színre, a kor mércéjével mérve ez igen szép siker. A színház ezen kívül még nyolc programot mutatott be. A siker eredményeképpen újabb színészek is csatlakoztak a társulathoz: Jona Sarvitit, Tova Fyron, Bezalel London, David Breinin és Miriam Horovitz Shlonski, két író is, Emanuel Harusi és Hilel Bergman-Avi-Hanan, ők írták a társulatnak a szövegek egy részét. Avigdor Hameiri a társulatot sajátjának tekintette, a műsorok nagyobb részét továbbra is ő írta. A programokat ismét kabaréjelenetekből, rövid párbeszédekből, dalokból és a konferanszié szövegéből állították össze, anélkül, hogy egységes témája lett volna a műsornak. Az előadásokat a társulat tagjai maguk vitték színre, mivel a színháznak nem volt állandó rendezője.

Idővel Avigdor Hameiri a konferanszié mellett két állandó típust szerepeltetett. A Bölcs és a Naiv a megújuló jisuv Janus-arcát hivatott képviselni. A Naiv szerint Erec-Izraelben létrehozható egy egészséges és erkölcsös alapokon nyugvó új társadalom. Ezzel szemben a Bölcs arról próbálta meggyőzni a hallgatóságot, hogy normális közösség megteremtése lehetetlen, tehát az egyetlen reális lépés – bevonulni az elmegyógyintézetbe.

Az egyik jelenet a fattyúkra vonatkozó rendeletet tárgyaló rabbi gyűléssel foglalkozott. Más jelenetekben kifigurázták a már akkor is jelentős befolyással rendelkező pártok képviselőit.


A Hakumkum a britek és a jisuv viszonyát is célba vette műsoraiban. Egy másik jelenet pedig a némafilm stílusában került színre (hangosfilm akkoriban még nem létezett), Avigdor Hameiri mondandóját a színészek tolmácsolták a hallgatóságnak: „Miért tűztük műsorra a némafilmet a Hakumkumban? Mert a némafilm az egyetlen, ahol nem ronthatják el a héber nyelvet.”


A társulat a korabeli palesztinai színházakban előadott darabokat is parodizálta, többek között a Habima Dibukját és a Haohel bibliai témájú darabját, a Jákob és Ráhelt. (Moshe Halevy rendező darabjában a beduinok életmódját próbálta utánozni, feltevése szerint így élhettek az ősapák is.) A Habima Dibukjának híres koldustánca a Hakumkum előadásában üde charlestonná változott, a menyasszony pedig, aki esküvője napján Hanan sírjához látogat, meghívja esküvőjére, a halott Hanannal együtt az újságíró-kritikus Uri Kesarit is.


A társulat programjában Avigdor Hameiri versei, dalszövegei is elhangzottak. A Jerusalaim (Jeruzsálem) című egy kelet-európai népdal Hameiri héber átköltésében. A hozzáírt szatirikusabb-vitriolosabb szakaszok elhagyásával a dal igen népszerű lett, és napjainkban is gyakran elhangzik. Egy másik, szívhez szóló dal a Boj imi (Jöjj, anyám) egy haluc kérése: anyja is alijázzon. Az anya ezt kérdi fiától: „Mit lelek ott, drága fiam, Erec-Izraelben?” A haluc így felel: „Úttörőket-halucokat / Csákánnyal-pöröllyel, / Télen virágzó rétet / Decemberben fürdő népet – / S ennél többet, ennél többet: / Végtelen menny kékjét – / Jöjj anyám, nézz szét.”


A dalszövegeket eleinte a kor slágereinek vagy magyar műdaloknak dallamával énekelték. Később csatlakozott a társulathoz Nahum Nardi, a dallamaival énekelt Hakumkum-szövegek slágerek lettek.

A társulat programjai olykor heves visszhangot keltettek. A jobboldali Doar Hajom (Napi Posta) című lap pártfogásába vette ugyan az előadásokat, de a munkásréteghez közelálló sajtó élesen bírálta azokat. Moshe Beilinson, a Davar című napilap egyik szerkesztője szerint a kabaré szatirikus hangját nem kell elfojtani, az előadott szövegeket nem kell cenzúrázni, de egy dolgot követelhetnek – a zsidó jisuv értékeit érintő kérdéseket kezeljék tapintattal. Egy másik kritikus, szintén a Davar hasábjain, kirohant a Hakumkum ellen: hagyjanak fel kiélezett stílusukkal. De nem csak a kritikusok támadták a társulatot. Bialik egy csípős-élces jelenet után elhagyta a termet, miközben megjegyzéseket kiáltott a színpad felé. Ettől az incidenstől kezdve, mindig ugyanennél a jelenetnél, Bialik hívei következetesen és tüntetőleg kivonultak a teremből. Válaszként a társulat egy versparódiát illesztett műsorába – világos célzással a költőfejedelemre és követőire.

A társulatban is hallatszottak Hameirit bíráló hangok, kifogásolták, hogy egyeduralomra törekszik. A társulat néhány színésze nem akarta előadni Hameiri túlzottan csípős szövegeit, és adódtak anyagi nézeteltérések is: az előadások anyagi sikert is hoztak, Hameiri pedig a bevétel jelentős részét magának követelte (addig a stáb minden tagja egyenlő arányban osztozott a jövedelmen). A színház hatodik programja után (1928. március) vita tört ki a társulat tagjai között. A színészek határozottan ellenezték egy Hameiri-jelenet előadását, melyben a szakszervezetet Moszkvából irányított fórumként mutatta be. Hameiri nem akart változtatni a szövegen, mire a színészek kiléptek a társulatból. Hameiri gentlemanként viselkedett, sok sikert kívánt további szereplésükhöz. A távozó színészek megalapították saját, Matate (Seprű) nevű, huszonhat éven keresztül működő szatirikus színházukat.

Hameiri azonban nem adta fel. Vele maradt Eliezer Donát, új színészek csatlakoztak hozzájuk, Smuel Rodenski, Mose Valin, Berale Barkai, Slomo Ben-Joszef (Assmann), és a tizennégy esztendős fiatal énekesnő, Braha Cfira.


Az új stábbal még három program került színre, de igazi sikert már nem hozott. Másfél év elteltével, 1929 elején a színház bezárta kapuit. Így végződött az erec-izraeli kabaré történetének első fejezete. Ez a színház volt Erecben az első, ahol eredeti darabokat vittek színre.

David Alexander
Héberből fordította Deutsch Olivér