Budapesten született, a szüleinek jól menő divatszalonja volt a belvárosban. Két testvére – bátyja, László és öccse, Kornél – közül az ifjabbik (Cornell Capa néven) szintén fotográfus lett, megalapította az International Centre of Photographyt, s évtizedekig gondozta a nagy riporter bátyja életművét az Egyesült Államokban.
Capa már egészen fiatalon kapcsolatba került a hazai illegális baloldallal, s bár ez a kapcsolat nem mélyült el, arra elég volt, hogy a fiatal férfit távozásra kényszerítse a Horthy-Magyarországról.
Richard Whelan, Robert Capa, 1990
„ [...] Hajnali négyig bejártuk Budapest szinte valamennyi üres utcáját [írta Capa], és a világforradalom minden aspektusát. A férfinek az volt a véleménye rólam, hogy kócos értelmiségi vagyok, öt félig megemésztett könyvvel a fejemben és egy burzsoá apával. Én pedig a nézeteit távolról sem tartottam annyira radikálisnak, mint reméltem, és állandó hátratekintgetését meglehetősen kérkedőnek éreztem. Úgy döntöttem, nem lépek be a kommunista pártba. [...] Mikor jó idő múlva magamhoz tértem, egy szűk cella padlóján feküdtem a földszinten. Az ajtó nyitva volt, és két kövér, mogorva képű rendőr ült előtte. Körbepillantva mindenütt ceruzával felírt neveket láttam a falon. A legfrissebb Sallaié és Fürsté, a két fiatal magyar kommunistáé volt, akiket fél éve, mikor Moszkvából hazatértek, elfogtak és kivégeztek. Rádöbbenve, mennyire fontos lehetek, rossz érzés fogott el.”
Sokakhoz hasonlóan Berlinbe vezetett az útja. A sajtó és a filmezés is érdekelte. A magyar emigráció, többek között Kepes György segítette elindulni a pályán. Budapesti ismerőse, az akkor már több éve fotográfusként Berlinben működő Besnyő Éva ajánlotta be a Dephot fotóügynökséghez. Aztán Capa, vagyis akkor még Friedmann Bandi egy rövid időre visszatért Budapestre. Kassák Lajos köréhez csatlakozott, ám a növekvő antiszemitizmus és a szűkös hazai lehetőségek miatt – némi kitérővel – 1933-ban Párizsba költözött.
A francia fővárosban az akkoriban már a fasizmus elől menekülő, haladó szellemű (és jórészben zsidó) fotóművészek között igazi szellemi-szakmai műhelyre talált. Összebarátkozott André Kertésszel, Henri Cartier-Bressonnal, a lengyel David Seymourral (Chim), és megismerkedett élete nagy szerelmével, az ugyancsak fotográfus Gerda Taróval. Párizsban vált sikeressé és híressé, s itt vette fel 1935-ben a Robert Capa nevet. A spanyolországi polgárháborúban készült felvételei 1936–1937-ben már ezen a néven jelentek meg a képes újságokban, többek között Stefan Lorantnak is köszönhetően.
Spanyolországban alapozta meg a modern fotótudósítás lényegét, s készített számos emblematikussá vált felvételt, mindenekelőtt
A milicista halálát. Életműve az elkötelezett humanista fényképészeti áram egyik hullámhegye. Capa Spanyolországban megismerhette a szakmai sikert, és elvesztette élete nagy szerelmét, Gerdát. Sokan ezzel a megrázó élménnyel magyarázzák azt a tényt, hogy hosszú távú kapcsolatot többet nem létesített. Ez nehéz is lett volna, hiszen élete végéig folyvást utazott, legtöbbször veszélyes helyeken, gyakran az életét is kockáztatva készítette felvételeit.
1938-ban Joris Ivens holland rendező segédoperatőreként dolgozott és fotózott is Kínában. Fényképezett a japán-kínai konfliktus idején, a második világháború észak-afrikai és több európai helyszínén, Szicíliában, más olasz frontokon, a normandiai partraszálláskor s a felszabadított Franciaországban is a Life magazin fotóriportereként.
Robert Capa, Kissé elmosódva, 2009
„Azt írtam be, hogy a nevem Robert Capa; hogy Budapesten születtem; Horthy tengernagy és a magyar kormányzat soha nem szeretett, és én sem szerettem őket; hogy a magyar konzulátus, amióta Hitler annektálta Magyarországot, vonakodik azt mondani, hogy nem vagyok magyar, de azt sem mondja, hogy az vagyok. Hogy amióta Hitler van uralmon Magyarországon, én határozottan visszautasítom, hogy azt mondjam magamról, magyar vagyok, hogy jól el vagyok látva zsidó nagyapákkal minden oldalon, és hogy gyűlölöm a nácikat, és úgy érzem, képeim hasznos propagandául szolgálhatnak ellenük.”
Néhány évvel a háború kitörése előtt édesanyja és Kornél öccse már az Egyesült Államokban élt, 1945-ben Capa is amerikai állampolgárságot kapott.
1948-ban Magyarországon, majd 1954-ben Indokínában is dolgozott. A rövid békeidőkben hollywoodi stúdióknak fotózott, ekkor mélyült el kapcsolata Ingrid Bergmannal. A háború után John Steinbeckkel riportsorozatot készített a Szovjetunióról. 1947-ben megalapította s haláláig vezette a ma is működő Magnum fotóügynökséget. Rokonszenvvel kísérte figyelemmel és többször fényképezte is a formálódó zsidó állam történetét, megörökítette a Jeruzsálem felszabadításáért harcoló emigráns magyar zászlóalj harcait, az
alijázók sorsát, az első európai telepeseket s az első arab-izraeli háborút. Csaknem száz képet készített Irwin Shaw Izraelről szóló könyvéhez.
Lecsupaszítottan egyszerű formai eszköztára meghökkentően erős hatásokat kelt. Némelykor szinte hihetetlen, hogyan képes a legnehezebb körülmények között is odafigyelni a kompozícióra, a nézőpont megfelelő megválasztására, a tónusok, a fény és árnyék ellentétében rejlő drámaiságra, amellyel magasrendű művészetté emelte a riportfotográfiát.
Szarka Klára