A Magyarországról 1920 körül elmenekülő művészek zöme Bécset csak átmeneti állomásnak tekintette. Sokan közülük Berlinbe folytatták útjukat, s így történt, hogy a húszas évek elejétől a német fővárosban találjuk a legnépesebb magyarországi zsidó művészkolóniát. Hogy célállomásuk Németország, ezen belül is leginkább Berlin volt, azt egyrészt magyarázza a magyarországi zsidók hagyományosan német orientáltságú kultúrája, másrészt az, hogy ebben az időben ez a város volt az irodalmi, zenei, színházi és képzőművészeti élet egyik legpezsgőbb európai központja. Kialakulásához nagymértékben járultak hozzá az olyan kiemelkedő személyiségek, mint Herwarth Walden (eredeti nevén Georg Lewin) is, aki 1910-ben alapította Der Sturm című avantgárd folyóiratát, majd két évvel később létrehozta azonos nevű galériáját is. Walden ismertette meg a németekkel a francia kubistákat, az olasz futuristákat, és olyan, később nemzetközi hírnevet szerzett művészek alkotásait, mint például Oskar Kokoschka, Vaszilij Kandinszkij, Archipenko, Marc Chagall, Ivan Punyi vagy Oskar Schlemmer, és a magyarországi Réth Alfréd, Moholy-Nagy László, Péri László, Kádár Béla és Scheiber Hugó.
Herwarth Walden, Scheiber Hugóról, 1920
„E művész munkái a Sturm januári kiállításán láthatók. Magyarország, a legnagyobb festészeti giccs országa, most bővelkedik a tehetségekben: Péri, Moholy-Nagy, Kádár Béla, Bortnyik Sándor, Bernáth Aurél. Scheiber Hugó középkorú, ötvenes férfi. A művészet megszállottja, aki még egy szekrényt sem mondhat a magáénak. Korlátlan művész, aki a sikergyanús olajmázolást hagyta ott az elismert művészet kedvéért. Ez a kiállítás az új vallomás és az ígéret.”
Németből fordította Gantner Eszter
A Tanácsköztársaság bukása kényszerítette távozásra a Nyolcak egyik legkiválóbb tagját, a magyar avantgárd festészet kiemelkedő alakját, Tihanyi Lajost is. Sok társával ellentétben, ő nem közvetlen politikai tevékenység miatt kényszerült elhagyni Magyarországot, hanem Kassák Lajos MA című avantgárd lapjához való kötődése miatt. A MA (1916–1925) az egyetlen olyan magyar fórum volt, amely helyet adott az avantgárd zenei, képzőművészeti és irodalmi törekvéseknek, a korabeli külföldi írók, költők és képzőművészek műveinek közlésével pedig kaput nyitott a modern Európa felé. Tihanyi Lajos öt évet töltött Berlinben, ahonnan 1925-ben Párizsba költözött, és ott dolgozott korán bekövetkezett haláláig, 1938-ig. Tehetsége ellenére nehéz körülmények között élt, sokat éhezett, festékre, vászonra alig futotta, és ennek fő oka az volt, hogy nem szeretett megválni a képeitől. Azokat csak akkor adta el, ha már nagyon nagy szüksége volt pénzre.
Molnár Géza, Arcok fényben és eltűnőben, 1982
„Süket volt, beszédje, artikulációja is groteszk, gyötrelmes. S így, süketen, könyvekből megtanult franciául, angolul, németül – beszélni. Először csak nagyothallott, aztán fokozatosan teljesen megsüketült. S festette, festette maga körül a csendbe fagyott világot. Az a betegség végzett vele, amely süketségét is okozta. Kolozsváry jól ismerte őt. Tőle hallottam, Tihanyi eljárt a hangversenyekre, kezét, ujjait a székek támláján nyugtatta, abból a rezonanciából fogta föl a zenét, amelyet a fa közvetített, visszavert.”
Bécsen át Berlinbe került Moholy-Nagy László is. Aláírta a magyar aktivisták közös forradalmi nyilatkozatát, a megtorlástól tartva jobbnak látta elhagyni Magyarországot. Rövidesen a Bauhaus tanára lett, és a Berlinből küldött friss művészeti anyagokkal nemcsak támogatta az akkor már Bécsben működő MA folyóiratot, hanem arculatát is meghatározóan befolyásolta. Később a nácizmus Moholy-Nagyot is az Egyesült Államokig kergette.
A MA köréhez tartozott Péri László is, aki Berlinben folytatta az orosz konstruktívizmushoz közel álló munkásságát, hogy azután a hitlerizmus elől továbbmenekülve, 1933-ban végleg Londonban telepedjen le. A húszas évektől Berlinben élt a színházi szakember és festőművész Klausz Ernő, és két Pécsről elszármazott építész, Forbát Alfréd, Gropius munkatársa, valamint a Bauhaus egy másik tanára, Breuer Marcell is. Ezekben az években itt dolgozott a ma már nemzetközi hírű fotós, Munkácsi Márton, Robert Capa és Reismann János, és itt tanult 1930 és 1934 között Archipenkonál, Käthe Kollwitznél és Carl Hofernél a háború után Párizsban letelepedő Csató György festőművész is.
Cserba Júlia